
Micsoda cicik: szinte semmi nem takarta a modell testét a boltban
A dögös bombázó feldobta minden vásárló napját.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolLehet, hogy a sportigazgató sem maradhat a Fradi focistáinál? Hrutka János tűpontos véleményt formált Hajnal Tamásról.
Mint arról beszámoltunk, szombaton délután hivatalosan is elváltak az FTC és Robbie Keane útjai. A klub hivatalos közleménye szerint a vezetőedző maga döntött a távozás mellett, azonban a Bors úgy tudja, a Fradi mindenképpen kirúgta volna az ír szakembert. Erről akkor döntöttek, amikor a zöld-fehérek hét év után először nem nyerték meg a labdarúgó-NB I-et. Nagy kérdés, hogy mi lesz Hajnal Tamás sportigazgató sorsa. A szakmai koncepció, a keret kialakítása az ő felelőssége, lehet, hogy ő is belebukik a bajnoki ezüstbe?

Hajnal Tamás ezer szállal kötődik a Ferencvároshoz. 1997-ben, 17 évesen itt lett élvonalbeli labdarúgó, majd 2015-ben ide tért vissza. Az 59-szeres válogatott középpályás visszavonulása után azonnal a klubvezetésben kapott helyet, s 2018-ban sportigazgató lett. Azóta az idei az első szezon, hogy a Ferencváros nem nyert meg az NB I-et. Hét bajnoki és két kupaarany Hajnal Tamás mérlege, emellett a gárda hétszer is bejutott a nemzetközi kupák főtáblájára, utolsó négy alkalommal pedig a kupatavaszt is megérte az FTC. Úgy tudjuk, bár érkeznek folyamatosan pletykák, de Hajnal Tamás helye szilárd, s az új edző kiválasztási folyamatát is ő irányítja. A Bors úgy értesült, a Ferencváros a rivális Győrtől hozná el Borbély Balázst. Hajnal és Borbély játszottak együtt a Bundesligában, s már a Ferencvárosnál is dolgoztak közösen,
Hrutka János korábbi válogatott labdarúgó közösségi oldalán állt ki Hajnal Tamás mellett. Az egykori védő nem írta le a sportigazgató nevét, de a képekből és a leírtakból egyértelmű, hogy az ő maradása mellett kardoskodik.
Mindenki nagyon jól értesült. Azonban igazán nagy hiba az lenne, ha ebben az összevisszaságban ez a munkamorál, alázat, teljes odaadás, professzionalizmus, kapcsolatrendszer, beletett óramennyiség és energia a legminimálisabban is bolygatva, piszkálva lenne. Ha az értékeink is felmorzsolódnának a bizonytalanságban
- írta a Ferencvárossal háromszoros bajnok Hrutka, aki szerint Hajnal eltávolítása hiba lenne.

A dögös bombázó feldobta minden vásárló napját.

Elhunyt az 1970-ben világbajnok brazil válogatott Herkulese.

Folytatja-e Christian Eriksen, és ha igen, hol?
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.