Robbie Keane mellett újabb vezér távozhat a Fradiból
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolNem az ír szakember lehet az egyetlen, aki elköszön a zöld-fehérektől. Robbie Keane után Hajnal Tamás, a Fradi sportigazgatója is búcsút inthet a magyar rekordbajnoknak.
Pénteken derült égből villámcsapásként érkezett a hír, hogy a Fradi ír vezetőedzője, Robbie Keane másfél szezon után távozik a csapat kispadjáról. Azonban a jelek arra utalnak, hogy nem a bajnoki ezüstérmet szerző és kupagyőztes szakember lesz az egyetlen búcsúzó a klubnál. A pletykák szerint Hajnal Tamás sportigazgató is utolsó idényét töltötte a zöld-fehéreknél.

Az Öltözőn túl értesülései szerint a korábbi 59-szeres válogatott középpályás, aki 1996 és 1997, illetve 2015 és 2018 között erősítette játékosként a Ferencvárost, szintén távozhat a klubtól, sőt információk szerint már az utódját is keresik.
Hajnal Tamás 2018-as visszavonulását követően azonnal munkába állt a Ferencváros sportigazgatójaként, ahol elsősorban az átigazolások és a kerettervezés tartozott a főbb feladatai közé.
Hajnal Tamás alatt új szintre lépett a Fradi
Az idei szezon volt az első NB I-es szezon sportigazgatói regnálása során, amelynek végén nem a Ferencváros emelhette magasba a bajnoki trófeát, míg az azt megelőző 15 évben csupán kétszer lett aranyérmes az FTC. Mindemellett a klub az európai kupasorozatoknak is rendszeres résztvevője volt.
Top hírek
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre