
Európa legfontosabb politikai mozgalma töltötte meg Budapest utcáit – a Főváros fideszes politikusait kérdeztük a Békemenetről
Mi ma a Békemenet fő üzenete?

Mi ma a Békemenet fő üzenete?

Sokkoló, hogyan halt meg a két kisfiú.

A történtek megváltoztatták a férfi életszemléletét.

Mindössze 50 % esélyt kapott a túlélésre

A sok terápia után elérkezett a pihenés ideje Áron életében.

A baba hatalmas mérete az orvosokat is elképesztette.

Ildikó élete a segítségről szól.

Döbbenetes, mennyit költött minderre.

A rendszám sem stimmelt az autón.

A hely valódi célja továbbra is rejtély.

A Sugarloaf együttes meghatározó tagja is részt vett a Békemeneten. Tóth Szabi elmondta, miért fontos számára a jelenlét.

Némán imádkoztak a nyugdíjasért a járókelők.

Most erre igyekszik felhívni mások figyelmét.

Óriási tömeg gyűlt össze a Kossuth téren az október 23-i állami ünnepségen, ahol Orbán Viktor beszédet mondott. A Békemenet résztvevői a miniszterelnök szerint egész Európa legnagyobb hazafias mozgalmaként álltak ki a hazájuk mellett.

Október 23-án, a Margit hídon készült váratlan szelfi a felvonuláson. A Békemenet láthatóan rendkívül vegyes közönséget vonzott.

Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásodat!
503
3956
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.