
Repülőgép-eltérítéstől tartottak, de teljesen másról volt szó
Pilóták közti incidens miatt adhattak vészjelzést.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolEgy vidámparki családi program végződött tragédiával az Egyesült Államokban. A hullámvasút-baleset során egy férfi kizuhant a szerelvényből, majd többször nekiütközött a kocsiknak. Szemtanúk szerint a kisfia mellette ült, miközben felesége és lánya a földről figyelte az eseményeket.
Egy család együtt indult szórakozni egy amerikai vidámparkba, ám a gondtalan kikapcsolódás pillanatok alatt tragédiába torkollt. A Georgia államban történt hullámvasút-baleset során egy férfi kizuhant a szerelvényből, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életét vesztette. A szerencsétlenségben többen is megsérültek.

A tragédia október 12-én, helyi idő szerint délután 4 óra körül történt Atlanta közelében, Cobb megyében. A szemtanúk szerint a férfi egy mintegy 61 méter magas hullámvasúton utazott, amikor kizuhant az üléséből, majd többször is a szerelvénynek csapódott.
Az egyik szemtanú az atlantai helyi televíziónak elmondta, hogy a férfi zuhanás közben háromszor is nekiütközött a kocsiknak.
Egy másik nő szerint az áldozat a kisfiával ült a hullámvasúton, miközben felesége és lánya a földről figyelte őket. A vidámparki látogatás egyik pillanatról a másikra rémálommá változott.
A baleset után a szerelvényt a pálya felső részén állították meg, az utasokat pedig a lépcsőkön keresztül menekítették ki.
A hullámvasút-baleset körülményeit jelenleg is vizsgálják. Bár a szemtanúk megnevezték az érintett játékot, hivatalosan még nem erősítették meg, hogy pontosan melyik hullámvasúton történt a szerencsétlenség.
A vidámparkot üzemeltető vállalat közölte, hogy a dolgozók és a helyi hatóságok azonnal intézkedtek, és mindenben együttműködnek a vizsgálat során. Elővigyázatosságból kilenc hasonló hullámvasutat is ideiglenesen lezártak más vidámparkokban.
Forrás: Noora Mykkanen, Man dies after falling from rollercoaster and ‘hitting parts of the ride’, Metro, https://metro.co.uk/2026/10/13/man-dies-falling-rollercoaster-six-flags-hitting-parts-ride-29703270/

Pilóták közti incidens miatt adhattak vészjelzést.

Te is sokszor csipegetsz belőle?

A finomság sosem ér célba.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.