
„Hét másodpercig halott voltam: három spirituális vezető ekkor fontos döntés elé állított!”
A történtek megváltoztatták a férfi életszemléletét.
Óriási tömeg gyűlt össze a Kossuth téren az október 23-i állami ünnepségen, ahol Orbán Viktor beszédet mondott. A Békemenet résztvevői a miniszterelnök szerint egész Európa legnagyobb hazafias mozgalmaként álltak ki a hazájuk mellett.
Óriási tömeg gyűlt össze a Kossuth téren, ahol Orbán Viktor mondott ünnepi beszédet az október 23-i Békemenet zárásaként. A miniszterelnök a tömeg láttán megjegyezte: „Na, ezt már az űrből is látni lehet!”, majd köszöntötte a résztvevőket a „szabadság vándorainak” nevezve őket, akik hitet és reményt hoztak magukkal, akárcsak 1956 októberében. Orbán Viktor Magyarország legerősebb politikai közösségeként jellemezte a Békemenet résztvevőit, hangsúlyozva, hogy egész Európa legnagyobb hazafias mozgalma képes megvédeni a hazáját a brüsszeli elnyomókkal szemben, megtartani az ország határait és fenntartani a keresztény és nemzeti kormányt.
A kormányfő rámutatott, hogy a nyugat-európaiak éveket adnának életükből, ha migránsmentesek lehetnének, és mindenüket odaadnák, hogy keresztény és hazafias országuk legyen.
Ti időben ébredtetek, kiálltatok, és kitartottatok
– hangsúlyozta. Méltó és igazságos, hogy a Békemenet ünnepli az 1956-os hősöket, akik újra mertek hinni magukban, és akiknek bátorsága példát adott az egész világnak. Orbán Viktor szerint a magyar ’56 nélkül nem lett volna prágai ’68 és nem omlott volna le a berlini fal, és a magyar nép nem adja fel önmagát.
A miniszterelnök elmondta, a magyarok nem kérnek sokat az élettől, beérik a szabadsággal.
Ha szabadság van, akkor minden lehet. Hidegen hagy minket a dicséret, a plecsni, nem akarunk sem hódítani, sem birodalmakat építeni
– mondta, hozzátéve, hogy a magyarok nem akarnak másoknak parancsolni, csak békében és szabadon élni. Orbán Viktor felidézte, hogy nem térdelnek le, és mindig van pár cselük: a szovjetek, az IMF és a migránspárti brüsszeliták sem tudták őket megtörni.
A kormányfő arról beszélt, hogy Brüsszel háborús koalíciót hozott létre, és készen áll több fegyvert és pénzt küldeni Ukrajnába. Hangsúlyozta, hogy Magyarország segíti a békekötést, de nem akar szövetségi rendszert az ukránokkal, mert az gazdaságilag káros lenne. „Ma Európában egyedül Magyarország áll ki a béke mellett.”
Aki magyar, az élni akar, és nem akar háborút, nem fogunk meghalni Ukrajnáért, de élni fogunk Magyarországért
– jelentette ki a miniszterelnök.
Felhívta a figyelmet, hogy az elkövetkező öt hónapban beszélni kell a megtévesztett magyarokkal, mert minden magyar felelős minden magyarért, és Brüsszel nem a segítség, hanem a veszedelem. A kormányváltást támogatókat a háború támogatásával vádolta.
A miniszterelnök a fiatalokra is utalt, mondván, hogy a nemzet mindig számíthatott rájuk. Felhívta a figyelmet a digitális tér veszélyeire, és hangsúlyozta a valóságos Magyarország és a szabadság fontosságát, amiért a nagyszüleink életüket adták. A béke és biztonság védelme szerinte igaz ügy, nem manipuláció.
Curtis és Radics Gigi az október 23-i állami ünnepségen Demjén Ferenc A szabadság vándorai című dalát adták elő, DR BRS újragondolt formájában. Curtis szerint az esemény pályafutása egyik legfontosabb állomása volt, és kiemelte, hogy az ’56-os forradalom hősei nélkül ma teljesen más világban élnénk. A fellépést nem egyszerű koncertként, hanem tisztelgésként élte meg, hangsúlyozva, hogy a nemzeti identitás és a közös értékek megélése alapvető fontosságú számára.
Az idei Békemeneten rendkívüli tömeg gyűlt össze a Kossuth téren, ahol a hazai sztárvilág szinte teljesen képviseltette magát. Gönczi Gábor, Csisztu Zsuzsa, Sasvári Sándor, Szabó Zsófi, Tóth Gabi, Pataky Attila, Fásy Ádám, Muri Enikő, Nagy Feró és Cooky is egyaránt részt vett az eseményen, mindannyian hangsúlyozva a béke és a nemzeti összetartozás fontosságát.
Az idei Békemenet legviccesebb pillanata a Nyugati tér felüljárójánál bontakozott ki. A magasba figyelve a résztvevők megláthatták, ahogy Ursula von der Leyen figurája mosolyogva lógatja le Brüsszel bábját, Magyar Pétert a Nyugati tér felüljárójánál.
A történtek megváltoztatták a férfi életszemléletét.
Mindössze 50 % esélyt kapott a túlélésre
A sok terápia után elérkezett a pihenés ideje Áron életében.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.