
Orbán Viktor: Aki magyar, az élni akar! Nem fogunk meghalni Ukrajnáért
Óriási tömeg gyűlt össze a Kossuth téren, ahol Orbán Viktor mond ünnepi beszédet. „Soha nem voltunk még ilyen sokan” – írta a miniszterelnök a Békemenet tömegére utalva.
Az október 23-i nemzeti ünnep alkalmából tartott Békemenet zárásaként Orbán Viktor mond beszédet. A miniszterelnök 13 órakor, a Kossuth téren kezdődő ünnepi műsor keretében szólal fel, majd közvetlenül utána Brüsszelbe utazik az uniós csúcsra.

Beszéde elején a miniszterelnök a hatalmas tömegre reagálva megjegyezte: „na, ezt már az űrből is látni lehet!”.
Isten hozta a szabadság vándorait
– tette hozzá. „Hitet és reményt hoztatok magatokkal éppúgy, mint 1956 októberében.” Orbán Viktor külön üdvözölte a Békemenet résztvevőit, akiket Magyarország legerősebb politikai közösségeként jellemzett.
Egész Európa legnagyobb hazafias mozgalma, ti vagytok egész Európa legnagyobb politikai mozgalma, és képes megvédeni a hazáját a brüsszeli elnyomókkal szemben. Képesek voltatok 16 évig – és még ki tudja meddig – kormányon tartani Európa egyetlen keresztény és nemzeti kormányát, képesek voltatok megtartani az ország határait, képesek voltatok megvédeni az országot a teremtés törvényével szembeni erőkkel
– jelentette ki a kormányfő, majd hozzátette: a nyugat-európai országok éveket adnának az életükből, ha migránsmentesek lehetnének, szerinte mindenüket odaadnák, ha ismét keresztény és hazafias országok lehetnének.
Ti időben ébredtetek, kiálltatok és kitartottatok
– jelentette ki.
Méltó és igazságos, hogy a Békemenet ünnepli 56 hőseit.
Orbán Viktor beszéde közben rámutatott arra, hogy 1956-ban a nemzet újra mert hinni magában. Hasonló dolog történt az elmúlt 16 évben is, és folytatjuk azt, amit akkor elkezdtek eleink. 1956-ban az egész világ meghallotta a magyar szív dobbanását, és bele is remegett a kommunizmus. Budapest reményt adott az elnyomásban élőknek. Megtanította az egész világnak, hogy a szabadság nem kegy, hanem kivívott. A magyar ’56 nélkül nem lett volna prágai 68 és nem omlott volna le a berlini fal – mondta Orbán Viktor. A magyar az a nép, amely nem adja fel önmagát – és ezt az egész világ tudja – mondta a kormányfő. Kijelentette: Minden népnek joga van szabadságban, békében és méltóságban élni.
Mi magyarok mindig többet adtunk a világnak, mint amennyit kaptunk, és erre 1956 a bizonyíték.
Hagyjanak minket szabadon élni
Orbán Viktor elmondta, a magyarok nem kérnek sokat az élettől, beérik a szabadsággal.
Ha szabadság van, akkor minden lehet. Hidegen hagy minket a dicséret, a plecsni, nem akarunk sem hódítani, sem birodalmakat építeni. Nem akarjuk megmondani másoknak, hogyan éljenek, és nem ugrunk el a ránk mért feladat elől. Felőlünk bárki csinálhat kutyából szalonnát, mi csak egy dolgot kérünk: hagyjanak minket békén a hagymázas álmokkal, és hagyjanak minket szabadon élni.
Orbán Viktor felidézte: Nem térdelünk le, és mindig van pár cselünk. Innen kimentek a szovjetek, az IMF és a migránspárti brüsszeliták, sőt nekik kellett örülniük, hogy nagyobb baj nélkül megúszták. Brüsszel úgy döntött, háborúba megy, és létrehozták a háborús szövetségüket: hajlandók koalíciója. Készen állnak arra, hogy még több fegyvert és pénzt küldjenek Ukrajnába – mondta.
Ha Brüsszel nem akadályozná az amerikai elnök békemisszióját, akkor már béke lenne! Nem feledkeztünk meg a kárpátaljai magyarokról, segítjük családjaitokat, csak az országnak vannak határai, nem a nemzetnek
– tette hozzá. Ez a háború nem a miénk, de az életünket megkeseríti. 185 milliárd eurót öltek ebbe az értelmetlen háborúba, és további tízmilliárd eurót húznának ki a zsebünkből – mondta Orbán Viktor.
Amíg a háború tart, addig nem lesz gazdasági fejlődés Európában, éppen ezért kész csoda, hogy fut a legnagyobb adócsökkentési és otthonteremtési program Magyarországon. Hadisarcot akar fizettetni velünk az EU, és behoznák a háborút Európába. Régi gyarmattartó logika ez
– mondta a kormányfő. Ezt követően arról beszélt, hogy az ukránok csúnyán bánnak a magyarokkal.
Mindezek ellenére Magyarország segít nekik a békekötésben, ezt követeli a keresztény erkölcs és a józan ész, mi készen állunk tető alá hozni a békét.
Nem akarunk egy szövetségi rendszerbe tartozni az ukránokkal, mert tönkretennék a gazdaságunkat.
Partnerség igen, szövetség nem
– mondta Orbán Viktor.
„Ma Európában egyedül Magyarország áll ki a béke mellett.”
Orbán Viktor: Nem fogunk meghalni Ukrajnáért
Brüsszel eddig nem tudta elfoglalni Budapestet, és nem vagyunk egy birodalom töltelékei, urai vagyunk a saját helyzetünknek. Másfél millió embert vesztettünk a két világháborúban, ez még egyszer nem fordulhat elő. Ebből a háborúból ki fogunk maradni – mondta.
Aki magyar, az élni akar, és nem akar háborút, nem fogunk meghalni Ukrajnáért, de élni fogunk Magyarországért
– jelentette ki Orbán Viktor.
Öt hónap múlva döntenünk kell hazánk sorsáról. A következő öt hónapban beszélni kell a megtévesztetett magyarokkal, mert minden magyar felelős minden magyarért. Van sok magyar, aki azt hiszi, hogy jó ügy mellett áll, amikor a Brüsszelből ideküldött bábkormányjelölteket támogatja. Brüsszel ma nem a segítség, hanem a veszedelem.
Orbán Viktor úgy folytatta: Brüsszel és magyar megbízottjai háborút hoznak Magyarországra. Aki a kormányváltást támogatják, azok a háborút támogatják.
Orbán Viktor a fiatalokról azt mondta, hogy amikor kellett, akkor a nemzet számíthatott rájuk. A valóság helyét digitális terek foglalják el, van-e még valóság egyáltalán – tette fel a kérdést a kormányfő.
Valóságos Magyarország és a szabadság, amiért meghaltak a nagyszüleitek. A béke és a biztonság veszélyben van, ez a való világ. A hazát védeni igaz ügy, és nem manipuláció
– tette hozzá a Ripost szerint.
Orbán Viktor a Békemeneten elmondott október 23-ai beszéde itt nézhető vissza:
Top hírek


Ez volt az eddigi legnagyobb és legsikeresebb Békemenet: nagy a tét!

„A szeretet erejével szeretnénk megmutatni, hogy sokan vagyunk, és győzni fogunk” – Sasvári Sándor a Békemeneten
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre