Sosem látott tömeg gyűlt össze az idei Békementen, amely a gyülekezőt követően elindult a Kossuth tér felé. Mostanra már meg is érkeztek, és hamarosan beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök. A résztvevők között különböző korosztályok együtt vonulnak, de a közös cél és az összetartozás érzése mindenkit magával ragad. A hangulat fesztelen és barátságos, senki sem bánt senkit, és a rendezvény valódi közösségi élménnyé válik. A tömegben elcsípték Bárdosi Sándort, aki el volt ragadtatva – írja a Bors.
Bárdosi Sándor is ott van a Békemeneten / Fotó: Bors
Ezért jött el Bárdosi Sándor a Békemenetre
Bárdosi Sándor, a Bajtársak Digitális Polgári Körének oszlopos tagjaígy fogalmazott:
Nekem az összetartozást jelenti a Békemenet. Azt, hogy ilyen sokan vagyunk, akik nagyjából mind ugyanazt gondoljuk, és ez egy tök jó dolog
– árulta el a Borsnak. Szavai arról árulkodnak, hogy az esemény egyik legfontosabb üzenete a nemzeti egység és a béke:
Érdekes módon itt senki sem bánt senkit
– tette hozzá az olimpikon.
Igazi sztárparádé menetel a béke mellett
A sztárok is élvezik a menetet: feltűnt már a teljesség igénye nélkül Szabó Zsófi, Tóth Gabi, Sasvári Sándor, Fásy Ádám és Pataky Attila is, akik mind mosollyal az arcukon vesznek részt az eseményen.
Több, mint politikai rendezvény
A Békemenet nem csupán politikai rendezvény, hanem valódi találkozási pontja a különböző embereknek és a megjelent ismert személyiségeknek, akik együtt, békésen és lelkesedéssel vesznek részt az ország legnagyobb közösségi eseményén.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Metropol Google News oldalán is!
Vészesen közeleg a választás, aminek a tétjét egyre kevesebben hagyják szó nélkül. Az MMA-harcos Lukács Nikolasz Róka kendőzetlen őszinteséggel és meglepő éleslátással állt bele a nemzetbiztonságot és az energiaárakat érintő kérdésekbe.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.