
Azt gondolták az orvosok, túldramatizálja a fájdalmát – alig pár lépésre volt a haláltól a fiatal lány
Most erre igyekszik felhívni mások figyelmét.
Rengeteg híresség részt vesz a Békemeneten. Nagy Feró, ahogy mindig, most is az elsők között érkezett és a menet elején halad.
Sosem látott tömeg gyűlt össze az idei Békemeneten, amelyen számos hazai híresség is részt vesz. Ott van köztük Nagy Feró is, aki az október 23-ai Békemenet élén indította a csütörtök reggelét, vagyis az 1956-os forradalom és szabadságharc ünnepének napját. A rocker egy rövid, de annál fontosabb interjút adott a Borsnak.
„A Békemenet most azt jelenti, hogy ha lehet, akkor felhívjuk az emberek figyelmét arra, hogy a békénél nincs jobb megoldás és mi magyarok válasszuk ezt.”
Ne üljünk föl a háborús propagandának, hanem végre maradjunk ki az összes háborúból.
„Minket, mindig megtámadtak. 1956-ban is, de ne felejtsük el azt sem, amikor a német hadsereg elfoglalta Budapestet és elfoglalta Magyarországot. Ezek ellen kell most felvonulnunk és azért, hogy mi maradjunk a béke szigete” – kezdte Nagy Feró, aki ezt követően egy kemény hangú üzenetet is megfogalmazott, amit az ellenzéknek címzett.
Nagyon fontos, hogy ma ennyien eljöttek a Békemenetre, mert ez a liberális szárny, ez a Bodrog vagy Tisza, vagy mi a fene sokszor azt mondja, hogy az ő oldalukon többen vannak. Hát, mi kiállunk a saját igazunkért velük szemben és megmutatjuk, hogy mekkorát tévednek
– mutatott körbe a hatalmas és egyre duzzadó tömegen, vagyis a Békemeneten a Beatrice frontembere.
Most erre igyekszik felhívni mások figyelmét.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.