
Jennifer Lopez őszintén vallott a szerelmi életéről
Elárulta mi történt Ben Affleckel való szakítása óta.

Elárulta mi történt Ben Affleckel való szakítása óta.

Pápai Joci nem ezüstkanállal a szájában született, és bizony fiatal éveiben gyakran szembesült azzal, hogy bizonyos emberek szemében kevesebbet ér, csak mert roma származású, vagyis cigánynak született. Ez a világ azonban már a múlté. Az énekes többek között erről is mesélt a Beköltözve Hajdú Péterhez következő epizódjának felvételén.

Meglepetésszerű látogatás.

Lukács Nikolasz Róka már most jelezte, ott lesz a Békemeneten is.

Két hónap után újra segítség nélkül sétál az influenszer.

Elárulta, mit csinálnak feleségével.

Pucéron mutatta meg versenyformáját az Exatlon versenyzője.

Lesújtó hír érkezett.

Büszkébb már nem is lehetne a sztáranyuka.

Tavaly szenvedett balesetet William Shatner.

A Hungária zenekar alapítótagja ma ünnepelné 79. születésnapját. Novai Gábor fájó szívvel emlékezett vissza örök barátjára, Fenyő Miklósra.

Körtvélyessy Zsolt furcsa tárgyakat gyűjt.

Fájóan őszinte vallomást tett a szépségkirálynő.

Már évek óta fennállt a konfliktus.

Fia megtörten nyilatkozott.

A csoda szép színésznő kihasználja, hogy véget ért a tél.
97
1973
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.