
Margot Robbie – meglepő dolgot állít a plasztikai sebész a hollywoodi szexbombáról
Nem hiszed el, mit változtathatott meg magán a sztár!
Hosszú és türelmet próbáló felépülési folyamaton megy keresztül Péterfi Andrea, miután súlyos lábsérülést szenvedett a nyaralásuk során. Horváth Tomi felesége elárulta, milyen speciális gyógymódott talált a felépülésre.
Horváth Tomi felesége a Nagy Duett élő adásában tűnt fel, ahol a riporter kérdésére őszintén mesélt az elmúlt hetek kihívásairól. Péterfi Andi lábát még januárban műtötték egy balesetet követően, és bár a felépülés lassú, Andrea szerint minden apró előrelépés hatalmas sikernek számít.

Horváth Tomi felesége, Péterfi Andrea nemrég részt vett a hathetes kontrollvizsgálaton, ahol biztató híreket kapott az orvosoktól. Elmondása szerint már óvatosan terhelheti a lábát: egyelőre 10–20 kilogrammal kezdheti meg a terhelést, ami fontos lépés a teljes gyógyulás felé. „Jól vagyok, köszönöm szépen. Nem egyszerű, de gyakoroljuk” – fogalmazott a TV2-nek a Nagy Duett élő showj-ában. Hozzátette, hogy ez az időszak rengeteg türelmet követel tőle, hiszen a műtét után csak lassan indul el a valódi felépülési folyamat.
Andrea azt is elárulta, hogy a fájdalmat viszonylag jól tűri, sőt még a hosszabb utazást is fájdalomcsillapító nélkül vállalta. A nehézséget inkább az jelenti számára, hogy sok hétig nem tudta a megszokott módon intézni a mindennapi teendőket. Mint mondta, néha frusztráló látni, mennyi mindent megcsinálna otthon, de egyelőre kénytelen visszafogni magát.
Én nagyon jól bírom a fájdalmat, fájdalomcsillapító nélkül jöttem például haza a Maldív-szigetekről, de akkor elszakad a cérna, amikor látom, hogy mit csinálnék a lakásban, pl. kisikálnám a kádat, de nem tudom. De Tomi mindenben segít, olyan cuki. De olyan rossz, hogy mindent mondani kell, kérni kell, próbálom instruálni, megmutatom neki, de egyébként nagyon ügyes, nagyon hálás vagyok neki. Ez is csak erősíti a kapcsolatunkat
– mesélte a kiszolgáltatottságáról Andi.

A család másik nagy támasza Péterfi Andi fia, aki szintén igyekszik minél több feladatot átvállalni édesanyjától. Andrea közben a közösségi oldalán is megosztott néhány pillanatot az elmúlt hat hétből: egy videóban látható, ahogy kutyájuk, Goku folyamatosan mellette van, vigyáz rá, és szinte egy percre sem hagyja magára. Sőt, a videóból látszik, hogy Goku folyamatosan nyalogatja Andi sérült lábát, így igazán különleges gyógymódra lelt az énekes felesége.
Az elmúlt 6 hét pár pillanata…Goku mióta hazajöttem a kórházból mindig mellettem van. Folyamatosan őriz, puszilgat, tornázik velem, elkísér a mosdóba mindig mindenhol mellettem van: a kutyánál nincs tökéletesebb teremtmény. Felvidít és szórakoztat, barát és harcos egyben. És nem kér mást, csak hogy szeressük.
– írta Instagram oldalán. Péterfi Andi balesete a Maldív-szigeteken történt, ahol ő és férje a kilencedik házassági évfordulójukat ünnepelték. A sérülés súlyos volt: eltörött a lábszár- és a szárkapocscsontja is. A műtét során egy hosszú szeget helyeztek be a térdétől egészen a bokájáig, amelyet öt csavar rögzít. Bár a rehabilitáció még hosszú, Andrea optimistán tekint a jövőbe, és igyekszik minden apró javulást értékelni, és javulását nagyban segítik szerettei és az odaadó Goku is.

Nem hiszed el, mit változtathatott meg magán a sztár!

Más utat választott, amikor kimondta az igent.

Sokkoló részleteket osztott meg a színésznő.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.