
Házasság első látásra: álomszép dekoltázst villantott az új évad sztárja
Kivillant a fekete csipkemelltartó.

Kivillant a fekete csipkemelltartó.

Többek között Vasvári Vivien, Cooky és Curtis is megszólalt.

A pápával közösen imádkoznak majd.

„Megtisztelő volt ott lenni” – mondta a sportember.

Kanye Westtel kötött házasságáról vallott.

Legutóbbi interjújában nyíltan beszélt arról, miért választ gyakran merész, áttetsző ruhákat a vörös szőnyegre. A színésznő Dakota Johnson hangsúlyozta, hogy számára a kényelem és a saját teste iránti szeretet a legfontosabb szempont.

Az énekesnő a miniszterelnök meghívásáról és szülei '56-os emlékeiről is mesélt.

Kovács Reni a párkapcsolati reality második évadában vált ismertté. A Házasság első látásra szereplője válása óta egyedül élt, ám most úgy tűnik, újra rátalált a szerelem.

Bár a világbajnok sportoló kezdetben nagyon örült a pszichológusok választásának, az idill mindössze néhány óra alatt összeomlott. A Házasság első látásra Miló Viki számára azóta teljes katasztrófává vált, aki már csaknem teljesen fel is adta a kapcsolatukat.

Minden tekintet a dögös szőkeségre tapadt.

A csinos édesanya férjével együtt szívesen vett részt az október 23-i megemlékezésen. Vasvári Vivien és Bodnár Zsigmond úgy vélik, a szabadság nem magától értetődő, ezért megőrzése és védelme mindannyiunk feladata.

A sztár elárulta, miért fontos számára a békemenet. Tóth Gabi szerint az emberek egyre inkább eltávolodnak egymástól.

Hihetetlen mennyire röpül az idő, novemberben már egyéves lesz a műsorvezető első gyermeke. Tornóczky Anita megmutatta mekkorát nőt Noel, aki bizony már egyre ügyesebben jár egyedül.

A színésznő köszöni szépen, jól van.

Meginterjúztatták a Megasztár legendás zsűritagját. Tóth Gabi elárulta azt is, miért volt fontos számára ott lenni a Békemeneten.

Az Első Emelet frontembere személyesen tapasztalta meg, hogy a diktatúra idején az államhatalom érzékenyen reagált, ha valaki akár akaratlanul is utalt az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeire. Patkó Béla Kiki egy október 23-i koncerten került nehéz helyzetbe.
257
1975
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.