
Ambrus Attila kiakadt, nem bírja csapattársát
Versengés, féltékenykedés, klikkesedés sem marad ki a hamarosan látható reality-showből.

Most érkezett! Majka is megfertőződött a koronavírussal - Videó!
A magyar rapper most jelentette be a Facebook oldalán, hogy ő is elkapta a betegséget.

A rendrakás új módszere, amiért megőrül az egész világ
Marie Kondo jött, elmondta, hogy hogyan rak rendet az otthonában, és miért okoz neki örömet a pakolás- és az egész világ rajongani kezdett érte.

Az ALDI is támogatta a mellrák ellen küzdő alapítványokat
Összefogott a partnereivel az üzletlánc, hogy még több embert bírjanak rá a rendszeres szűrővizsgálatokra.

Szomorú hír: jövőre maradnak a rossz szellemek, elmarad a busójárás
A súlyosbodó járványhelyzet miatt nem tartják meg a februárra tervezett busójárást Mohácson.

Itt a határidő, eddig lehet jelentkezni A Dal 2021 című műsorba
Tizedik alkalommal keresik Magyarország slágerét.

Kiderült, ez az ország legjobb pálinkája!
Érlelt kadarka törkölypálinka nyerte 2020-ban az Ország Legjobb pálinkája címet, amelyet a Tolna megyei Brill Pálinkaház készített.

Rendkívüli ülést hívott össze Semjén Zsolt: ekkor hosszabbíthatják meg a veszélyhelyzetet
Az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezi november 10-ére a miniszterelnök-helyettes.

Parádés forma, Bognár Györggyel nem tudnak veszíteni
Az utolsó helyen állt a Paks labdarúgócsapata az NB I-ben, amikor szeptember 22-én Bognár György átvette a vezetését.

Botrány: Fél éve szexelt utoljára Alekosz
Az egykori valóságshow-sztár manapság ismét vagyonőrként dolgozik, a nőkkel pedig még mindig meglehetősen nehezen érteti meg magát.

Akciófilmbe illő volt a veszprémi ékszerrablás, a tettesek felszívódtak az erdőben
Egyre több részlet derül ki a szerdai rablásról.

A világ legidősebb embere is viheti a tokiói olimpia lángját
A japán szervezők azt tervezik, hogy jövő májusban az ország, egyszersmind a világ legidősebb embere is viszi majd a tokiói olimpia lángját.

Mi legyen a Márton-napi menü? Mondjuk egy jó pecsenyekacsasült édesburgonya ágyon
Egybesütve, aszaltgyümölccsel és majonézes nyers lilakáposztával ajánljuk.

Döntöttek: ekkor halaszthatóak el a nem életmentő műtétek
Fontos döntések részleteire derült fény az operatív törzs pénteki sajtótájékoztatóján.

Hősök! Így mentették ki a romok alól a cicát - Videó!
A vöröst macskát négy nappal a törökországi földrengés után mentették kis a romok közül az életmentők.

Fordulat: újra vádat emeltek M. Richárd ellen, elképesztő amit tett
Vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség a Dózsa György úti balesetet okozó M. Richárd ellen, mert többször is vesztegetéssel akarta visszaszerezni jogosítványát.
8050
8524
