
Marco Rossi elárulta, mi nehezíti és mi könnyíti meg a munkáját a magyar futballban
Ha a honi játékosok tudásszintje nem is nőtt, legalább nagyobb merítésből válogathat. Marco Rossi elmondta a véleményét a magyarszabályról.
Marco Rossi szövetségi kapitány adta át az Év felfedezettjének járó elismerést Szűcs Tamásnak az MLSZ keddi RangAdó gáláján. Jelképes, hogy a magyar labdarúgó-válogatott szakvezetője a Debreceni VSC 21 éves tehetségét díjazta, hiszen márciusban kétszer is pályára küldte a nemzeti csapatban. Sőt, a júniusi, Finnország és Kazahsztán elleni felkészülési meccseken 12 NB I-ben játszó, és 8 utánpótláskorú kerettagja lesz.

Az olasz–magyar futballszakember M4 Sportnak adott interjújából kiderül, szerinte ebben milyen szerepe van az NB I-ben bevezetett magyar- és fiatalszabályoknak. Rossi kiemelte: az élvonalban szerepet kapó egyre több magyar játékos nem feltétlenül jelenti a minőségemelkedést, de nagyobb merítésből válogathat.
„Sok olyan játékos volt, aki jól játszott, részben a magyarszabály okán is, amit a szövetség hozott, de
az, hogy többen játszanak, nem feltétlenül jelenti azt, hogy a minőség összességében javult volna. Azt viszont lehetővé teszi, hogy szélesebb körből válogathassak
– beszélt fontos szempontjáról Marco Rossi.
Marco Rossi bátran merít az NB I-ből
A finneket június 5-én a budapesti Puskás Arénában, a kazahokat négy nappal később a debreceni Nagyerdei Stadionban fogadó magyar válogatott NB I-ben szereplő tagjai: Csinger Márk, Schön Szabolcs, Tóth Rajmund, Vitális Milán (Győr), Szappanos Péter, Lukács Dániel, Markgráf Ákos, Nagy Zsolt (mindhárom Puskás Akadémia), Gruber Zsombor, Osváth Attila (Ferencváros), Szendrei Norbert (Zalaegerszeg), Szűcs Tamás (Debrecen).

Top hírek

Berobbantak, most lelépnének: 3 nagy reménység tart külföldre az NB I-ből
Vitális Milán, Tóth Rajmund és Szűcs Tamás légiósnak állhat.

Meghozták a súlyos ítéletet Arne Slotról, szóba került Szoboszlai is
Az angolok szerint Arne Slot ideje lejárt a klub kispadján.

Kikosarazták a Liverpoolt, hátat fordított a csodagyerek
Orbán és Gulácsi klubtársa egyelőre nem kér a Liverpoolból.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre