
Vészjósló szavak és csattanós válasz: kiderült, hogy áll Gulácsi szénája
Világossá vált, mire számíthat Gulácsi Péter és Orbán Willi.
Éppen a százmilliókkal nyomatékosított ájánlásra nemet mondó Újpest győzelmével indult az NB I új szezonja. Szabados Gábor szerint az MLSZ mossa kezeit.
Péntek este éppen az MLSZ sokat vitatott magyar- és fiatalszabályára nemet mondó Újpest meccsével (10 ezer néző előtt 3-1 a vendég Diósgyőr ellen) elkezdődött a labdarúgó NB I (immár Fizz Liga) 2025/26-os szezonja. A nagy vihart kavart, megosztó újításról Szabados Gábor sportközgazdász nyilatkozott pénteken a Ripostnak. Szerinte ennek egyelőre negatív hatásai érződnek, és kérdéses, lesznek-e valóban pozitívak is.
A szövetség a frászt hozta a klubokra azzal, hogy a központi százmilliókért cserébe végig legalább öt hazai futballistát, köztük egy fiatalt kell szerepeltetni a csapatokban, sőt a még több pénzzel támogatott, kiemelt akadémiával rendelkezőknek többet is. Ez persze egyből az egekbe lőtte ezen játékosok árát és nyilván fizetési igényét is.
Az az alapprobléma, hogy a klubok, illetve az akadémiák nem tudnak elég jó fiatalt kinevelni. Ezért fordultak eddig a légiósok és/vagy idősebb játékosok felé.
Utóbbira jó példa az amúgy kirakatcsapatként emlegetett Paks, amely csupa magyarból áll, de egyben az egész NB I-es mezőny legidősebb átlagéletkorú csapata is.
Az MLSZ nem az utánpótlás-nevelést reformálja meg, hanem anyagiakkal zsarol. Ez természetesen lehet jóhiszemű,
Csányi Sándor menedzserszemlélete alapján feltételezheti, hogy az így érdekeltté tett kluboknál, akadémiáknál majd emiatt kényszerülnek rá a tudatosabb képzésre. Csakhogy a ilyesmi kifutása nagyjából tíz év, de a magyar labdarúgásban lehetsz-e biztos abban, hogy ha most elkezdesz valamit, akkor ugyanaz lesz a helyzet 2035-ben is?!
Szerintem semmi érdemi változást nem fog hozni mindez, csak a statisztikák rendben lesznek, játszani fog az öt magyar, köztük a fiatal, a szövetségnél megveregethetik egymás vállát. De a fiatal futballistákat nem fogja előrébb vinni.
Akiket csak a fiatalszabály miatt tettek vagy tesznek be a csapatokba, azoknak a többsége alacsonyabb osztályokba kerül, amint kiöregednek a dotált korcsoportból. Akik kiemelkednek közülük, mint például Pécsi Ármin vagy éppen Tóth Alex, azok az anyagi ösztönzők nélkül is boldogultak volna – érvelt Szabados Gábor, aki szerint az új magyarszabály több hatása máris jól látható, csak az nem, hogy előrelépést jelent-e majd a pályákon látottakban.
Egyelőre a hazai játékosok ára nagyon felemelkedett, nyilván többet is kereshetnek, nem véletlenül jönnek haza sorra külföldről is. Kérdés, hogy mindez milyen hatással lesz az NB I színvonalára.
SZOMBAT
17:45: Zalaegerszeg-Debrecen (tv: M4 Sport)
20.15: MTK-Ferencváros (tv: M4 Sport)
VASÁRNAP
16.00: Nyíregyháza-Kisvárda (tv: M4 Sport+)
18.00: Paks-Győr (tv: M4 Sport+)
20.00: Puskás Akadémia-Kazincbarcika (tv: M4 Sport+)
Világossá vált, mire számíthat Gulácsi Péter és Orbán Willi.
A Liverpool így viszi tovább elhunyt csapattársuk emlékét.
Szoboszlai Dominik a 26. percben egyenlített.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.