
Baranyi László kihallgatott történetből írt forgatókönyvet: már a szereplők is megvannak...
A 98 éves színész amolyan örök nyughatatlan típus, aki közel 70 éve aktív a színházi és filmes világban. Baranyi László most éppen azon dolgozik, hogy az általa írt forgatókönyvből elkészülhessen egy mozifilm, melynek témája és társadalmi üzenete kínzóan aktuális.

Beleszakad a szív: a 6 éves kislánynak csak fájt a hasa, kiderült, hogy tumor nőtt a veséjében
Az édesanya azt hitte, egy rémálomba csöppent.

A budapestieknek adta több millió forintját a világ- és Európa-bajnok magyar sportoló
Losonczi Dávid templomfelújítására fordítja a pénzjutalmát.

Rohantak a mentők, tűzoltók: busszal ütközött egy kocsi Kispesten – Fotókkal
Idén ez már a harmadik nagy baleset a kereszteződésben.

Gulyás Gergely: A háborút és az adóemelést is el kell utasítani
A nemzeti konzultáció íveinek kézbesítése a héten zárul.

Hátfájdalmát az öregedés jelének vette: végstádiumú rákos beteg volt a szeretett édesapa
A diagnózist követően három héttel később elhunyt.

Kormányinfó: a szociális ágazatban 15 százalékos béremelés jön, a nevelőszülőkre fordított forrásokat megduplázzák
2026. január elsejétől komoly béremelés jön a szociális ágazatban.

Gulyás Gergely: Február végéig marad, és további termékkörökkel bővül az árréscsökkentés
Többek közt marhafelsállal, sajtkrémmel és almával bővül az árréscsökkentés termékköre.

Nótár Mary nagy bajba került: „Leugrottam egy háztetőről és vitt a mentő, eltört a kezem”
Az énekesnőnek fájdalmasra sikerült a szülinapja.

Gulyás Gergely: Orbán Viktor november 7-én találkozik Donald Trumppal
A két elnök jövő heti találkozójára Washingtonban kerül sor.

Minden reggel így indítja a napját: „szeretlek” – sztrókos Hanna álma, hogy járhasson
Így küzd a sztrókos Hanna, hogy járni tudjon.

Orbán Balázs: A Tisza nyugdíjszakértője nyugdíjas utalvány helyett szír és ukrán migránsokat akar!
Megdöbbentő kijelentést tett Simonovits András.

Kitálalt Veréb Tomi: bevallotta legnagyobb félelmét a Sztárban Sztárral kapcsolatban
Erre jött rá az énekes-színművész azok után, hogy közel került a kieséshez.

4 csillagjegy számára különleges ajándékot tartogat az Univerzum
Vajon Te is közéjük tartozol?

Sebészeti mérföldkő: a Liv Duna Medical Centerben is elérhető lesz a hashártyadaganatos betegek CRS+HIPEC kezelése
A hashártyaáttétes daganatok kezelésének új módszere, a CRS+HIPEC kombinált eljárás.
49
7679

