Exatlon Hungary: Drámai pillanat a Kihívók csapatában!
Nagyot küzdött mindkét csapat, hogy megszerezze az élményjátékot, ám a végén a Bajnokok örülhettek. Az Exatlon tegnapi napjának utolsó futamát Ekler Luca nyerte meg, aki Csóri Dorkát győzte le. A Kihívó lány kifakadt a kamerák előtt.
Javában zajlik az Exatlon Hungary 2026-os évada, ahol eddig két bajnoknak is távoznia kellett. Az utolsó adásban bár nem a kiesés volt a tét, mégis vért izzadtak a csapatok, hogy megszerezzék a győzelmet. A keddi nap mindig az élményjátéké, és ez most sem volt másképp. Egy ejtőernyőzést nyerhetett az a csapat, amelyik jobban teljesít a versenypályán. Végül a piros csapat lett a befutó, ám a kékek versenyzője teljesen kifakadt, mivel ő bukta el az utolsó futamot.
Csóri Dorka újabb mélypontot élt át az Exatlon Hungary alatt (Fotó: Tumbász Hédi)
Az Exatlon versenyzője teljesen kiborult
Csóri Dorka korábban arról vallott a műsorban, hogy gyerekkorában leukémiával diagnosztizálták. Akkori elmondása szerint a szüleinek ez egy nagyon nehéz időszak volt, ám most szeretne magának és sorstársainak is bizonyítani.
Én úgy jöttem ide az Exatlonba, hogy szeretnék erőt adni másoknak. Ezzel én vállaltam azt, hogy ez nekem is embert próbáló lesz, és az is. De egy pillanatig se bánom. Nagyon nehéz, de másoknak, rengeteg embernek ebben a pillanatban sokkal nehezebb. Nemcsak azoknak, akik hasonló dolgokkal küzdenek, hanem a családunknak is. És tényleg, ha csak néhány ember van, aki látja, hogyan tudok küzdeni a pályán azok után, ami mögöttem van, akkor én már boldogan megyek haza
– mondta a műsor végén Csóri Dorka.
A kékek csapatának legnagyobb előnye a fantasztikus összhang (Fotó: Tumbász Hédi)
A Kihívók összhangja megint megmutatkozott
Az utolsó futam után látszólag nagyon ideges volt Dorka, amiért nem sikerült kiharcolnia a hirtelen halált. A villába való visszatérés után azonban egyből társra talált, akivel őszintén meg tudta beszélni a történteket.
„Eléggé kiborultam megint a pályán. Ez több összetevős dolog volt, mert ez volt az első pálya, amin mentünk, és ott is én mentem a meccslabdán, és kikaptunk, és most is ez történt. Ez borzasztóan megérintett”
– mesélte elcsukló hangon Sótonyi Borónak.
Annyira akarom, annyira küzdök érte, és már nem tudom, mit tudnék még beletenni
– tette még hozzá Dorka, akinél ilyenkor már tényleg eltört a mécses.
A Kihívók többször leszögezték, hogy legnagyobb előnyük az a csapatösszhang, ami itt is megjelent. Mindig van kire számítaniuk, és csak a csapat érdekeit figyelik.
Ma este 20 órakor az Exatlon Hungary műsorából kiderül, hogy melyik lány kerül majd a kiesés szélére.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.