
Szóvá tette a hangos telefonálást, az életével fizetett érte – Hét gyermek maradt apa nélkül az értelmetlen vita miatt
Egy mindennapos vita tragédiába fulladt.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA nyomozók már le is zárták az ügyet. Az emberi maradványok egy régen eltűnt személyhez tartoznak.
Emberi maradványokra bukkantak egy erdős területen. A nyomozás és a vizsgálatok során kiderült, hogy a maradványok egy közel négy évtizede eltűnt nőhöz tartoznak.

Emberi maradványokat azonosítottak a hatóságok, amelyekre Washington államban bukkantak egy erdős területen. A maradványok egy közel négy évtizede eltűnt nőhöz tartoznak. A maradványokról még tavaly májusban kaptak bejelentést a Chelan megyei seriff hivatalban.
A halottkém hivatala egy részleges emberi koponyát gyűjtött be a helyszínen. Ezt követően a hatóságok és a nyomozók átfogó kutatást kezdeményeztek, amiben önkéntes kereső- és mentőcsapatok, és kutyás egységek is segédkeztek, azonban nem találtak további maradványokat, sem pedig bizonyítékokat.
A King megyei igazságügyi orvosszakértői hivatal bejelentette, hogy a maradványok Patricia L. Colyerhez tartoznak, akiknek 38 éves korában veszett nyoma még 1986. július 4-én. Eltűnését a barátja jelentette a Nemzeti Eltűnt és Azonosítatlan Személyek Rendszerében.
Earl Crowe, a Chelan megyei halottkém elmondta, hogy a nő azonosítása DNS-vizsgálat segítségével sikerült, minekután Colyer egyik rokona több mint 20 évvel ezelőtt adott le mintát. A személyazonosságot meg tudták állapítani, a halál okát azonban nem tudták meghatározni, mivel csak részleges koponyát találtak, emiatt Colyer ügyét „ismeretlen” besorolással zárták le.
Az ügyet végül a tacomai rendőrség vette át, akik igyekeznek megtalálni Colyer halálának az okát és körülményeit. A hatóság közölte, hogy jelenleg nincs sem nyom, sem pedig gyanúsított, olvasható a People cikkében.

Egy mindennapos vita tragédiába fulladt.

Nem bírta elviselni a visszautasítást.

Ha később megy orvoshoz, mára már elvesztette volna a látását.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.