
„Azóta is sajnálom” – elvették a gólkirályi címet a születésnapos Esterházy Mártontól
Utolsó előtti gólunkat ő szerezte a világbajnokságokon.
Legutóbb végig csak a kispadon ült a Konferencialigában. Varga Barnabás a Rayo Vallecano-AEK Athén mérkőzésen térhet vissza a vendégek kezdőcsapatába nemzetközi porondon.
A Konferencialigában is visszatérhet Marko Nikolics vezetőedző kezdőcsapatába Varga Barnabás a csütörtöki Rayo Vallecano-AEK Athén mérkőzésen (18:45). A 31 éves magyar csatár januárban igazolt a Ferencvárostól Görögországba, és azóta alapemberré nőtte ki magát. Az elmúlt nyolc bajnokin az első perctől kezdve a pályán volt, a nemzetközi kupában viszont legutóbb – a Celje elleni nyolcaddöntő visszavágóján – még csak pályára sem lépett. A csapatot irányító szerb szakember azonban meggondolhatta magát, mert most megint Vargát várják az AEK Athén kezdőcsapatába a Konferencialigában.

A játékosaim igazi harcosok, és ezt meg is fogják mutatni
– mondta a mérkőzés előtt az AEK Athén vezetőedzője. Marko Nikolics kiemelte, egyetlen hibát sem követhetnek el a Rayo Vallecano otthonában, mert ezek ezen a szinten nem maradnak büntetlenül. A gazzetta.gr arról ír, minden arra utal, hogy a szerb szakember nem nagyon fog változtatni csapatán az Olympiakosz elleni derbihez képest. Mint ismert, a Varga Barnabásék 1-0-ra nyerték a bajnoki rájátszás első találkozóját.
Strakosha a kapuban, Pelios vagy Penrice a védelem bal oldalán, Relvas, Mukundi és Rota mellett. Marin és Pineda alkothatják a középpályát, Koitával az egyik oldalon, a másikon Gacsinovics vagy Pereyra kezdhet. Ami a támadósort illeti, várhatóan megmarad a Jovics, Varga duó.
Az AEK Athént nagyjából 800 szurkoló kísérte el Madridba, ők rendőri kísérettel, egy külön metróval utazhatnak a Rayo stadionjához.

Utolsó előtti gólunkat ő szerezte a világbajnokságokon.

Egyre élesedik a bajnoki versenyfutás.

Botka Endre egy kérdezz-felelek játékban vett részt.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.