
Váratlan fordulat Gulácsiéknál, kiderült a keserű igazság
Bizonytalanná vált a magyar válogatott klublegenda sorsa.
Fontos emberek maradnak le az utolsó meccsekről. A tartalékos Kisvárdán is múlik, ki lesz az NB I bajnoka.
A labdarúgó-NB I-ből még két forduló maradt hátra, a legnagyobb kérdés, ki lesz az aranyérmes. A Győr jelenleg nagyobb eséllyel pályázik, mint a Fradi. Egyrészt egy pontos előnnyel vezetik a tabellát, de a sorsolásuk is könnyebb. Ráadásul utolsó ellenfelük, a Kisvárda szakvezetője, Révész Attila döntése is befolyással lehet arra, ki lesz az NB I bajnoka.

Május 16-án az utolsó fordulóban Kisvárdára látogat a Győr. A helyi „mindenes” Révész Attila most úgy döntött, már a szezon vége előtt elengedi két alapemberét, akik csapatkapitányai is voltak. Branimir Cipetic és Aleksandar Jovicic már biztosan nem lépnek pályára.
Nem tudtam volna felelősen jövőképet állítani a két játékos elé, és figyelembe véve az érdemeiket, a klubért tett szolgálataikat, saját kezükbe adtuk a sorsuk alakítását, és már idő előtt elkezdhetik építeni a jövőjüket. A hátralévő két mérkőzésen elsősorban azok kapnak lehetőséget, akiknek nem jár le a szerződésük, és távlatilag is gondolkodhatunk a megtartásukban
– idézi a Csakfoci Révész Attilát a légiósokról.
Május 3-án egy esetben ünnepelhet aranyérmet a Győr: ha odahaza megverik a már kieső Diósgyőrt, a Ferencváros pedig kikap az Újpest otthonában. A Fradi kizárólag akkor lehet aranyérmes, ha két fordulóban minimum egy ponttal többet szerez riválisánál.

Bizonytalanná vált a magyar válogatott klublegenda sorsa.

Három remek támadóból csak kettő kezdhet.

Fister Ferenc is elismeri Erős Gábor munkásságát.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.