
Házasság első látásra: „Túltoltam” – beismerő vallomást tett a műsor sztárja
Ilyennek még nem láttuk a reality sztárját.

Ilyennek még nem láttuk a reality sztárját.

Rába Tímea nem tört meg, sőt, újabb bejelentést tett.

Magas szintről érkezett a hír. T

David Schwimmer november 2-án ünnepli 59. születésnapját! Ebből az alkalomból a Metropol különleges galériában mutatja be, mennyit változtak a Jóbarátok főszereplői a sorozat indulása óta.

A Halloween mókái és a mindenszentek meghitt pillanatai egyszerre adnak neki erőt. A Sztárban Sztár színpadára ezúttal a karibi hangulat és a női erő felszabadító elegyét hozza.

Hiába zargatták, sokáig nemet mondott az énekesnő.

Vajon együtt lakik a kegyvesztett pár?

Szakértők szerint András herceg senki másra nem számíthat, csak lányaira, Beatrixra és Eugéniára.

Bár már rég maga mögött hagyta az élsportot, a Házasság első látásra ismert szereplője továbbra is sorra gyűjti a világbajnoki címeket. Miló Viki eddig négyszer bizonyult a világ legjobbjának méregdrága, elit vérvonalú kedvenceivel. A bajnoknő semmilyen körülmények között nem válna meg négylábú társaitól – még akkor sem, ha komoly bajba kerülne miattuk.

A friss házasok kapcsolata villámcsapásszerűen romlott meg, ami nemcsak a nézőket, hanem még a szereplőtársaikat is váratlanul érte. A Házasság első látásra Annája már nem is beszélget férjével pszichológus jelenléte nélkül.

A Halottak napja mindig különleges időszak azoknak, akik már találkoztak az elmúlással. Nincs ez másképp Kovácsovics Fruzsina éltében sem, aki erre az alkalomra egy igen különleges dallal debütált Kapu Tibor közreműködésével.

Hol vannak Berki Mazsi mellbimbói?

Közel volt a 10 millió forint, ezért az összegért Az ember tragédiájával kellett volna képben lenni. A Legyen Ön is Milliomos! október 30-i adásában végül elúszott ez az összeg, de az ötmilliós nyeremény is igen tetszetős.

Az üzletasszony látványos videóval, képekkel jelentkezett.

Életének 48. évében elhunyt Dúzs Attila. Gyászol a Centrál Színház.

Mindössze 18 éves volt a kecskeméti sportoló, amikor a TV2 népszerű műsorának férfi győztese lett 2021-ben. Az Exatlon sztárjának fiatalsága ellenére mindig komoly tervei, álmai voltak, amik egymás után válnak valósággá.
83
1810
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.