
Kocsis Máté: Ne higgyék el, hogy a fiatalok nincsenek velünk
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolAz ukránok megállapodtak a Tiszával, hogy a párt mindent teljesíteni fog, ami Ukrajnának fontos. Kocsis Máté mindenkit emlékeztetett Magyar Péter valódi szándékaira.
Március 20-án rendezték meg a szentendrei Békemenetet, ahol az esemény elején Vitályos Eszter kormányszóvivő, a térség országgyűlési képviselője elmondta: ma eljött az a világ, amelytől a nagy elődeink tartottak. Egy világ, amelyben a hazugság az igazság képében tetszeleg – írja a Magyar Nemzet.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője Magyar Pétert parodizálva azt mondta: köszönti az egy kiló hagymáért jött ázsiai vendégmunkásokból álló tömeget. A politikus emlékeztetett, a Tisza egyik jelöltje elismerte, hogy füvet termeszt, egy másik „Oroszházának” nevezte Orosházát, Ruszin-Szendi Romulusz pedig hét fekvőtámasszal próbálta bizonyítani rátermettségét.
A politikus emlékeztetett: a Tisza Pártban kikotyogták, hogy eltörölnék a rezsicsökkentést, az adókedvezményeket, mert Ukrajnát finanszírozni kell. Hozzátette: visszautasítják, hogy bármely ország vezetője megfenyegesse Magyarország miniszterelnökét. Mint mondta, az ukránok megállapodtak a Tiszával, hogy a párt mindent teljesíteni fog, ami Ukrajnának fontos.
Az uniós tagságot, és akár a katonai segítségnyújtást is.
Hozzátette: az orosz olajról való leválás az a Tisza Párt programja. Ha ez bekövetkezne, azt mindenki megérezné. Ehelyett a Fidesz Vitályos Esztert kínálja képviselőnek, aki több mint 20 éve szolgálja a helyieket.
A szentendreieknek olyan politikusokra van szüksége, akik tudnak nemet mondani Brüsszelnek és Ukrajnának
– mondta Kocsis Máté, majd azt javasolta: ne higgyék el, hogy a fiatalok nincsenek velünk. Úgy fogalmazott: kétségtelen, hogy egyes fiatalok kritikusan állnak a hatalomhoz. Hozzátette: ők is azok voltak. Mint mondta, nem kívánja egyetlen kormánykritikus fiatalnak sem, hogy baloldali kormány alatt kelljen fiatalnak lennie.
Kocsis Máté után Orbán Viktor beszéde következett, ami itt nézhető vissza:
Top hírek


Kimondani is sok: Ennyi szavazattal választották újra Orbán Viktort

Orbán Viktor: "Voltunk, vagyunk, leszünk!"
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre