
Végzetes tragédia történt a bungee jumpingon: ezért halt meg egy 21 éves nő
Megszólalt a polgármester.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA rendőrség még nem tud kit gyanúsítani. A holttestekre egy nap különbséggel találtak rá.
Két holttestet is találtak a hatóságok egy vadászbirtokon, akiket feltehetőleg ugyanazzal a fegyverrel gyilkoltak meg. A rendőrség egyelőre még nem gyanúsít senkit, további vizsgálatok szükségesek.

Két haláleset ügyében nyomoz a dél-afrikai rendőrség, miután két embert is lelőttek egy magánvadászbirtokon. A helyi sajtó úgy tudja, hogy az egyik áldozat a német hajózási örökösnő, a 26 éves Caroline von Rantzau, aki június 1-jén hunyt el lövés következtében a Leeuwfontein-birtokon. Egy nappal korábban a 44 éves Arno Koën holttestére is ezen a birtokon találtak rá.
A rendőrség közölte, hogy mindketten lövés következtében hunytak el: Koën esetében egy 9 mm-es lőszer, Von Rantzau esetében pedig egy .357-es lövedék okozott halálos sérülést, mindkét lövést feltehetőleg egy vadászfegyverből adták le. Mindkét holttesten boncolást végeznek, hogy pontosabb képet kapjanak a történekről.
A Leeuwfontein-birtok a Von Rantzau család tulajdonában van és egy vadrezervátum, ahol a tehetősebb vendégek trófeavadászaton is részt vehetnek. Az eddigi feltételezések szerint a fegyver, amely Caroline von Rantzauval végzett a családfő Eberhart von Rantzau fegyverszekrényéből származik. Eberhart von Rantzau a Deutsche Afrika-Linien GmbH hajózási vállalat tulajdonosa.
Malesela Ledwaba rendőrségi szóvivő elmondta, hogy egyelőre nem tartóztattak le senkit, a további lépések a boncolás eredményétől függenek.
A boncolás eredményei információt adnak a halálokok pontos megállapításához, és eldöntik, hogy indul-e nyomozás más személyek ellen
– mondta a szóvivő.
Eddig a vadászok világában az számított veszélynek, amikor a vadász maga sérül meg a vadászat során. Idén a 75 éves Ernie Dosio vesztette életét egy antilopvadászat során elefántok miatt Gadonban. Dél-Afrikában nem újdonság, hogy vadállatok miatt haltak meg vadászok: tavaly például az 52 éves Asher Watkinst egy általa üldözött bivaly ölt meg – írta a LADbible.

Megszólalt a polgármester.

A Kulacs étterem, amit sosem felejtünk!

A férfi teljesen összetört, hogy ő az oka.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.