Gyere vissza hamarosan! - mondta a kijevi tanárnő búcsúzóul a férjének - írja a Ripost. Egy hónapja voltak házasok. A 21 éves Daryna szerelme elvesztése óta nem szívesen jár emberek közé. Csak az iskolában érzi jól magát, ahol dolgozik.
Háborús özevegyek kérdezik, mikor lesz már ennek vége? Fotó: AFP / AFP
Daryna karján Stitch tetoválás látható, a Disney-karakter, és egyben elhunyt férje, Igor hívójele. Igor röviddel az orosz invázió kezdete után mesterlövész lett, annak ellenére, hogy családja megpróbálta lebeszélni a katonaságról. A korábbi japán filológia szakos hallgató augusztus 20-án hunyt el, kevesebb mint egy hónappal azután, hogy feleségül vette Darynát.
“Folyton arra gondolok, hogy csak elfoglalt, és mindjárt visszajön” – mondja Daryna az AFP riporterének, és próbálja leplezni remegő kezét.
„Ez a háború hatalmas csapás a generációnknak – teszi hozzá. - Annyian halnak meg, és semmi sem változik. Meddig fog ez tartani?” - kérdezi.
„A repeszek egyenesen a fejedbe repültek, átfúrták a tüdődet és szétzúzták a lábad. Ahogy mondtad, a golyók nem kedvelnek. De a repeszek és az aknák követnek. Nem hiszem el a halálodat, amíg a saját szememmel nem látom. Miközben a holttestedért megyek, még mindig ott a remény, hogy valami félreértésről van szó. Látni akarlak, megfogni a kezed és sokáig el nem engedni. Megcsókolni az ujjaidat, ahogy mindig te csókoltál engem. Átölelni a mellkasodat, amelyben a szív olyan ritmikusan vert, amikor utoljára megöleltelek. Soha nem sírtam előtted. Sajnálom, megszegem az ígéretemet. De még mindig remélem, hogy élsz.
December 13-án írtam neked, hogy nagyon szeretnélek megölelni, még büdösen és mosdatlanul is. Így foglak látni ma: véresen, koszosan és megcsonkítva. De akkor is szeretlek
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.