
Ő a hét mázlistája: csipszet rágcsált a magyar turista, amikor letartóztatták – a végén még örült is neki
Különös történet esett meg Olaszországban egy férfival. A magyar turista rágcsát rágcsált, amikor elvitték a rendőrök, de a végén még örült is a letartóztatásának.
Magyar turista különös kalandjairól ír az olasz sajtó. A férfi Casertában járt, abban a 72 ezres városban, ahol a Bourbon királyi palota a legfőbb nevezetesség. Emberünk azonban nem azt látogatta meg, hanem egy csipszautomatát.

Lebukott a magyar turista
Ha már ott volt, gyorsan fel is törte, a káráló tulajdonost megverte, és éppen a nap fénypontja, a burgonyaszirom elfogyasztása következett volna, amikor megjelent a helyi rendőrség. A 38 éves magyar turista nem is ellenkezett, csak akkor támadt rosszkedve, amikor közölték vele, hogy gyilkosságot követett el. Az osztrákok ugyanis ezért körözték. A magyar turista mentegetőzött, a rendőrautóban gyorsan beismert még egy rablást, de az emberölésről a rögtönzött szállásig, a Santa Maria Capua Vetere börtönig semmi sem jutott eszébe. Itt tölti a következő napokat, de nem túl sokat, mert az biztosra vehető, hogy Ausztria kéri majd a kiadatását. Órák múlva derült ki, hogy a rendőrök elírták a nemzetközi körözés adatlapját, és ezek után a magyar turista boldogan vette tudomásul, hogy Ausztriában ugyan ülni fog súlyos testi sértésért, rablásért és lopásért, de legalább nem életfogytiglant kap.
A két, legnagyobb port kavaró eset
Az utóbbi években több magyar is fennakadt az olasz igazságszolgáltatás hálóján. A két legismertebb eset a következő:
Pingpongos drogdíler bukása
Montemarcianóban csaptak le a rendőrök egy 49 éves budapesti férfira, aki a magyar rendőrség 50 legkeresettebb bűnözője között szerepelt. A többszörös magyar bajnok asztaliteniszező, P. Róbert, kábítószer-kereskedelem miatt kiszabott, 10 éves börtönbüntetése elől bujkált egy barátja házában.
Ártatlanul ült
Rómában letartóztattak egy magyar turistát, aki 13 napot töltött börtönben, mire bebizonyosodott, hogy valójában nem elkövetője, hanem áldozata egy bűncselekménynek.
Top hírek


Családi vállalkozás: Kristállyal kereskedett egy egész család Enyingen

Térfigyelő kamera buktatta le a férfit - betörte a pizzéria ajtaját, lopni ment
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre