
Smink nélkül, bikiniben jelentette be a nagy hírt Regán Lili
A lemezlovas nem bízta a véletlenre.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolMesés fotóval osztotta meg az örömhírt. Rengetegen gratulálnak az Exatlon sztárjának és párjának.
Az Exatlon Hungary egyik legimádottabb szerelmi története lett Halász Vivien és Kővári Viktor kapcsolata, a két sportember mára nemcsak álompárként, hanem az Exatlon első házaspárjaként is történelmet írt. A rajongók már a műsor alatt is sejtették, hogy különleges kötelék alakulhat ki közöttük, de arra talán senki sem számított, hogy kapcsolatuk ekkora szerelemmé válik.

Vivien, az Exatlon harmadik évadának legendás női bajnoka és Viktor, a Kihívók egyik meghatározó versenyzője eleinte csak sporttársként tekintett egymásra. A fordulópont az egyéni szakaszban érkezett el, amikor a versenyzők összeköltöztek, ekkor kezdtek el beszélgetni.
A sors pedig még inkább egymás felé terelte őket, ugyanazon a napon estek ki a versenyből, így együtt utazhattak haza. A hosszú repülőút alatt egymás mellett ültek, órákon át beszélgettek, és ekkor döbbentek rá igazán, mennyire jól működnek együtt. A barátságból hamar szerelem lett.
Hazatérésük után randizni kezdtek, kapcsolatuk pedig villámgyorsan elmélyült. Végül a két szerelmes 2025 nyarán mondta ki a boldogító igent.
Most pedig újabb csodálatos hírt osztottak meg követőikkel: hamarosan szülők lesznek. Az Instagramon közzétett megható fotón a szerelmespár mosolyogva tartja kezében a baba ultrahangfelvételét, miközben két apró sportos ruhácskát is megmutattak. Az egyik egy röplabdás, a másik pedig egy karatés kisruha volt.
A rajongók azonnal elárasztották őket gratulációkkal.

A lemezlovas nem bízta a véletlenre.

A szőke szépség elkápráztatta oldala követőit.

Pikáns felvételeiről beszélt őszintén a színésznő.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.