
Szoboszlai szerint ez egy más világ, csillagászati összegért válthat klubot a magyar futballsztár
Szoboszlai Dominik szavaival hízeleg a törököknek a Galatasaray magyar erőssége. Sallai Rolandról ellentmondásos hírek jelentek meg: megkérik az árát, de így is akad rá vevő?
Galatasaray-szurkoló legyen a talpán, aki kiigazodik a Sallai Rolandról sorjázó híreken! Második török bajnoki címe bebiztosítása – és megünneplése – után a 28 éves, 66-szoros magyar válogatott labdarúgó csak úgy áradozik a klubcsapatáról és a szurkolóik biztosította hangulatról. Elmondása szerint remekül érzi magát az isztambuli sztárcsapatban; szereti az edzőjét és megszerette a rá kiosztott jobbhátvéd posztot is; máris a következő sikerekre éhezik; és bár hallott az iránta érdeklődő klubokról, de a Galatánál akar maradni. A főnökei is ragaszkodnak hozzá, csak „csillagászati összegért” engednék el – csakhogy a jelek szerint erre is hajlandó érte egy angol Bajnokok Ligája-csapat.

Sajtóhírek szerint Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos klubja, a Liverpool legyőzésével immár biztos BL-szereplő Aston Villa akár 30 millió eurót (11 milliárd forint) sem sajnálna Sallaiért, amivel „tele lenne az isztambuliak kasszája”.
Sallai Roland maradna, de a főnökei eladnák?
Ez a jelenlegi becsült piaci értékének 2,5-szerese, és a 6-szorosa annak, amennyit bő másfél éve fizettek érte a német Freiburgnak. Ráadásul éppen az a korábban emlegetett „csillagászati” összeg, amennyiért a Galata-vezetők is belemennének egyik legjobbjuk eladásába, hiszen ennél többet még sohasem kaszáltak a transzferpiacon.
Másfelől Sallai nem győzi hangsúlyozni, milyen jól érzi magát és mennyire szeretne maradni. A török bajnoki címvédőként adott interjúiban többek között elmondta, hogyan reagáltak Szoboszlaiék a RAMS Park stadion hangulatára a Liverpool elleni BL-nyolcaddöntőn:
Szoboszlai és Kerkez azt mondták nekem: ez teljesen más világ. Nagyon különleges dolog ez, hálás vagyok, hogy megélhetem ezt az érzést Törökországban.
Sallai egy másik nyilatkozatában leszögezte: máris a következő bajnokságok és trófeák megnyerése motiválja; most már egyenesen imádja a szezon során betöltött jobbhátvéd posztot; Okan Buruk vezetőedzőt pedig remek szakembernek és még jobb embernek tartja.
Őszinte leszek: szeretek itt lenni, a Galatasaraynál akarok maradni. Igen, hallottam más klubok érdeklődéséről irántam, de még sok trófeát szeretnék itt megnyerni
– mondta Sallai Roland.

Top hírek

Ágaskodó mellbimbók, mindenét megmutatta a szexi kebelcsoda
A dögös modell semmit nem bízott a képzelőerőre.

Mi van Milák Kristóf kezén?! Különös felvétel bukkant fel az úszósztárról – Videó
Milák Kristóf teknőccel úszva készül Monacóba.

Ennél nincs forróbb: bikiniben viháncolnak a szexi pompomlányok
Forró fotókon a szexi pompomlányok csapatépítője.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre