
Most jött: karambol történt a körúton, összetört autók akadályozzák a forgalmat
Megérkeztek a mentők a baleset helyszínére.
Videó készült a gyanúsítottakról. Akcióban a magyar rendőrség.
Az egyenruhások május 16-án délután, a X. kerületi Kőbányai úton megállítottak egy autót, amiben két férfi utazott. A rendőrség ellenőrizte a járművet és a bent ülőket: a sofőr pénztárcájában kabítószergyanús fehér port, a kocsiban pedig három olyan elf bart találtak, melyekben porral teli kapszulák voltak.

A drogon kívül mást is rejtegettek a gépkocsiban, a csomagtérben és a pótkerék mellett a rendőrök mintegy 624 bontatlan doboz cigarettát is találtak. A járőrök a vezetőt és utasát a helyszínen elfogták, majd a bruttó 65 gramm speedet és a cigarettákat lefoglalták.
A két ukrán állampolgárt előállították a X. Kerületi Rendőrkapitányságra, mintát vettek tőlük, ami amfetaminra pozitív eredményt mutatott mindkettőjüknél. A nyomozók a 32 és a 20 éves férfit kábítószer birtoklása vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki, a lefoglalt cigarettákat pedig átadták a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak – írja a police.hu.
A tartalomnak nem célja a kábítószer-fogyasztás népszerűsítése vagy az azzal való visszaélésre történő buzdítás.
Felhívjuk a figyelmet, hogy Magyarországon a kábítószer fogyasztása és birtoklása a hatályos jogszabályok értelmében bűncselekménynek minősül (Btk. 178. §) és szigorúan büntetendő.
Ha Ön vagy hozzátartozója segítségre szorul, kérjük, forduljon szakemberhez. A függőség kezelhető, és az időben kért segítség életet menthet.
Nézd meg a rendőrség videóját!

Megérkeztek a mentők a baleset helyszínére.

A cukrász édesanya figyelmeztet a konyhai veszélyre.

Május 20-án nyitott meg az újjászervezett állatkert.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.