
Kitálalt a színésznő Hollywoodról – mellbevágó dolgokat állít
Ennyit az álomgyárról... Omladozik Hollywood mítosza.
A Bajnokoknak tegnap végre újra sikerült megnyernie a bázisjátékot, így három hét után újra visszatérhettek a luxus villába. Az Exatlon Halász Jázminja most lapunknak mesélt az elmúlt hetekről, amik nagyon megviselték a csapatot.
A piros csapat hétfő este elképesztő küzdelem után aratott győzelmet, így nem csak a luxus bázist sikerült visszanyerniük, de ezzel együtt egy barbecue party-t és egy filmezős estét is behúztak. Ez pedig hihetetlen hatással volt az Exatlon versenyzőire, hiszen szinte szemmel láthatóan kaptak új erőre. A Bajnokok Halász Jázminja a Metropolnak most el is árulta, hogy mit tett velük az elmúlt három hét, na meg, hogy minek örültek a legjobban a visszatérés után.

Az Exatlon Hungary 2026-os évadának első két bázisjátékát magabiztosan nyerték a Bajnokok, így két hét alatt igencsak hozzászoktak a kényelemhez. Ám a következő három fordulót rendre elveszítették, így kénytelenek voltak ezt az időszakot a puritán tábor mostoha körülményei között tölteni. Most azonban végre megtört a jég, és visszatérve Halász Jázmin elárulta, mire vágyott a legjobban.
Nagyon hiányzott az, hogy bármikor tudjak magamnak sütni egy kis palacsintát, vagy hogy ha megkívánok egy kis narancslét, és akkor azt iszogathassam, de nyilván nem voltak kényelmesek a matracok sem, illetve nem voltak színek, és nem tudtunk mit csinálni, hova menni. Meg persze nagyon kellemes volt a medence, elképesztően jól esett, úgyhogy nemcsak az étel, ami más volt a másik oldalon
– mesélte a karatés, amit az is bizonyított, hogy a csapat visszatérve azonnal rávetette magát a hűtőre.

Ráadásul, ha mindez még nem lenne elég nyeremény, a beígért barbecue partyt is megtartották, amiben egy séf is segített nekik, így a csapat önjelölt szakácsa, Lencse Laci is megpihenhetett egy estére.
„Úristen nagyon jó volt a sütögetés. Annak pedig külön örültem, hogy Lala is ki tudta élvezni az ízeket végre anélkül, hogy neki kellett volna főznie. Nagyon jól telt. Persze beszélgettünk is, de tényleg jól esett csak leülni együtt és enni, meg élvezni az egészet. Utána pedig még jobb volt leülni, megnézni egy filmet, bambulni és nevetgélni. Úgyhogy szerintem az egész csapat nagyon feltöltődött” – vallotta be Jázmin, akit nemrég csapattársával, Valkusz Mátéval is hírbe hoztak.

A sportoló azt is elárulta, hogy bizony nem voltak éppen jó hatással rájuk az elmúlt hetek, ami talán abban is közrejátszhatott, hogy az Exatlon kiesői múlt héten közülük kerültek ki. Most azonban nagyon bizakodók.
Szerintem ki fog tartani ez a lendület, amit kaptunk. Nagyon kellett már nekünk a környezetváltozás, mert tényleg kezdett mindenki befordulni, és nem éreztük már annyira jól magunkat. Viszont nagyon akaratosak is vagyunk, úgyhogy most már mindegy, hogy milyen pályán, milyen ügyességiben kell részt venni, mi jól fogunk szerepelni
– jelentette ki határozottan.
De, hogy ez valóban így lesz-e, az csak az Exatlon 2026-os évadának további részeiből derül ki minden hétköznap este 8 órától a TV2-n!

Ennyit az álomgyárról... Omladozik Hollywood mítosza.

Mesés képeket osztott meg az anyuka.

Megszólalt a történtekről Laky Zsuzsi!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.