
Tragédia árnyékolja be Shakira koncertjét: "Szakember életét követelte"
Sokkolta a rajongókat a tragikus baleset.
Megosztó kérdésre adott választ a sztármami. Turi Xénia a kislánya apukájáról beszélt.
A valóságshow-szereplő sztármami, Turi Xénia ritkán teregeti ki a szennyest, ám most meghökkentő vallomást tett. A Love Island egykori szereplője nem titkolja, hogy egyedülálló anyuka maradt, most azonban további részleteket tett közzé…

A sztármami nagyon tudatosan neveli kislányát, igyekszik mindent megadni neki: gyakorlatilag két ember helyett is, hiszen mint mondja, az édesapa nem igazán veszi ki a részét a kis Zoé körüli teendőkből. Love Island Nia Instagramon, egy követője kérdésére fejtette ki a véleményét minderről.
„Zoé apukája besegít?” – szögezték neki a kérdést, ami teljesen kiakasztotta az egykori dj-t.
„Már magát a kérdést is hibásnak tartom” – vágta rá. „Mert ha tenné a dolgát, az nem azt jelenti, hogy besegít!” – tett pontot a sokakat megosztó kérdésre, miszerint egy apának mennyit kell „besegítenie” − vagyis hát, kivenni a rá jutó részt a feladatokból. Így folytatta:
„Vele kapcsolatban annyi is elég lenne, ha próbálna rendszerességre törekedni, hiszen sokan elmondták már neki, milyen fontos ez a gyereknek, vagy csak ha megpróbálná szeretni őt… Az én személyes véleményem az, így összességében a hasonló apukákról, hogy azzal ártanak a legkevesebbet ezen a szinten, ha eltűnnek teljesen a gyerek életéből, és nem okoznak felesleges fájdalmat a későbbiekben, mikor a gyerek már felfogja, mi történik igazából” – tette a szívszorító kijelentést a közösségi oldalán.
Nia nemrég a Borsnak is megnyílt, akkor családbővítésről beszélt…
„Látok még esélyt arra, hogy Zoénak kistestvére legyen. Jelenleg is ismerkedek valakivel. 34 éves leszek, egy fiatal nőnek tartom magam, de óvatos vagyok ezzel kapcsolatban. Nem szeretnék két apától, két gyerekkel egyedülálló édesanya lenni. Ezt nem tehetem meg magammal!” – határozta el a kismama.

Sokkolta a rajongókat a tragikus baleset.

Sosem volt még ennyire bevállalós Sebesi Daniella!

Sanya és Rita újra együtt mutatkoztak egy buliban.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.