
„Amikor még az Ember Márk is belátja, hogy valamit rosszul látott” – megszólalt Aurelio a migránshelyzetről
„Nekem ide nem kell a migránsáradat!” – jelentette ki Aurelio.
Aurelio korábban is felszólalt a migránshelyzet kapcsán. A TV2 sztárja elmondása szerint kevés olyan hely van, ahol ennyire biztonságban érzi magát, mint Magyarországon, és nem is mer belegondolni, mi lenne itt a kerítés nélkül. Most közösségi oldalán osztotta meg gondolatait Aurelio, aki egyben reagált is Ember Márk korábbi megszólalására ebben a rendkívül fontos ügyben.

Aurelio egyetért Ember Márkkal
Amikor volt a migránsválság, akkor én nagyon kardoskodtam mindenkiért, hogy ez mennyire szörnyű helyzet. A családomban is hatalmas vitákat generált, hogy én mennyire próbáltam az utolsó síró babát is belelátni ebbe. Én egy nagyon liberális csávó vagyok, mármint nem politikai értelemben, hanem a magánéletben
– mondta korábban Ember Márk. Aurelio most pedig reagált ezekre a szavakra, amik szerinte csak megerősítik a kormány migránspolitikáját.
Ez a videó egy tökéletes példája annak, hogy Magyarország volt az első európai uniós tagállam, aki nem kért ebből a migránsáradatból. Már akkor is átlátta ezt a helyzetet, ugyanis olyan emberek érkeznek, akik nem háborús övezetből menekülnek
– emelte ki TikTok-videójában Aurelio.

Fotó: Markovics Gábor
Aurelio is kiállt a kormány döntése mellett
Ez az, amikor még az Ember Márk is belátja, hogy valamit rosszul látott. Igenis vannak a kormánynak nagyon jó döntései és ennek én kifejezetten örülök. Nekem ide nem kell a migránsáradat!
– mondta a részben olasz származású tévésztár, akinek szavait a Bors idézte. Aurelio korábban sem fogta vissza magát, amikor a migrációval kapcsolatban kellett elmondania a véleményét.
Nagyon jó a közbiztonság és bármikor el merem engedni a kislányomat és az édesanyámat a parkba, hiszen nem kell attól tartanom, hogy bármiféle inzultus éri őket. A másik pedig, amiért végtelenül hálás vagyok, az a határkerítés, ami nem messze tőlünk, a szerb határon húzódik. Ne menjünk el a tény mellett, hogy ebben az országban nagyon fontos, hogy biztonság van. Én olyan helyen szeretnék élni, ahol, ha a családtagjaimat a házon kívül tudom, akkor bízhatok abban, hogy minden rendben lesz velük és nem történik velük semmi
– fogalmazott élesen egy korábbi videójában Aurelio.
Top hírek


Megható posztban ünnepli Szigligeti Ivett kislánya szülinapját - Dudás Mikiről sem feledkeztek meg
Az édesanya elhunyt férjéről is megemlékezett.

„Csak egy mozdulat, és eltűnnek a karikák” – Anne Hathaway elárulta a trükköt, amivel mindenki frissebbnek tűnik az Oscaron!
Anne Hathaway lerántotta a leplet ragyogásának a titkáról.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre