
Igazi legenda érkezik Budapestre, aki már számtalanszor kiállt hazánk mellett
Mateusz Morawiecki visszatér Budapestre.
6,1 millió főnél is több emberhez eljutott a március 15-i rendezvény híre. A Békemenet iránt a médiában is nagyobb volt az érdeklődés, mint Magyar Péter rendezvénye iránt.
A március 15-ei rendezvények közül a Békemenet több megjelenéssel és nagyobb eléréssel bírt a médiában, mint az ellenzéki nemzeti menet. Pálfalvi Milán, a Nézőpont elemzője a Mokkában ismertette az intézet elemzését.

A Fidesz kampánya óriási lendületet vett. A Nézőpont Intézet most azt is felmérte, mennyien fogyasztották a Békemenettel kapcsolatos híreket még az esemény előtt. Az olvasók nagy része jobban érdeklődött a Békemenet iránt, mint Magyar Péter nemzeti menete iránt.
Március 15 és 13 között készült ez a felmérés, tehát gyakorlatilag még a menetek előtti híradások is, mondjuk úgy, hogy a statisztika részét képezik, csak a március 13 és március 15 közötti időszakban megjelenő hírek voltak azok, amelyek alapján ki lehet jelenteni, hogy sokkal nagyobb volt az érdeklődés a Békemenet iránt, mint a nemzeti menet iránt. Azt láthatjuk, hogy 6,1 millió főnél is több volt az magyar választók között, hogyha nézzük, akik a Békemenetről hírt kaptak. Fontos itt látni azt, hogy a médiamegjelenések esetében vannak különböző mutatószámok, amelyek alapján tudunk kalkulálni.
– mondta Pálfalvi Milán a Mokkában. A kutatáshoz a kattintásszámok, illetve az úgynevezett auditálás alapján számoltak, vagyis egy olyan számmal, ami alapján meg lehet határozni, hogy egy adott sajtóorgánum hány emberhez jut el. Ezek ellenőrzött és jóváhagyott eredmények, ez alapján lehet kiszámolni, hány emberhez jutott el az adott hír. Az eredmények szerint 6,1 millió fő volt, akikhez eljutott a Békemenet híre, míg Magyar Péter menete 5,4 millió emberhez jutott el a sajtóban.
Az elektronikus és online felületeken azt láthatjuk, hogy gyakorlatilag háromszor nagyobb az a szám, akikhez eljutott a Békemenet híre, mint a nemzeti menet esetében. És még egy fontos adalék, hogy gyakorlatilag a Békemenet sajtómegjelenéseinek a négyötöde pozitív volt, míg egyébként a Tisza Párt menete esetében azt látjuk, hogy a hírek megosztottak, pozitív és negatív hírek nagyjából egy arányban voltak.
Ebből az látszik, hogy az úgynevezett csendes többség képviselteti magát, akár az utcán, akár a médiafogyasztásban. Az elemző szerint ez mutatja, hogy a magyarok többsége elutasítja Magyar Péter retorikáját, nem kérnek a magyarellenes gondolkodásból. Mindez azonban nem determinálja, hogy mi lesz a választások eredménye.
Bár az utcára mentek sokan, mégiscsak vannak, akik otthon maradtak, de ők is hangot adnak ilyenformán a véleményüknek, hogy médiafogyasztóként. a pozitív hírek fogyasztóiként sokkal többen vannak, mint a nemzeti menet, a Tisza Párt mögött állók. Április 12-e még messze van, ha a számháborút vesszük, akkor nem ez az utcai jelenlét, és nem az a látható csendes többség fogja megadni a választ, hogy mi lesz április 12-én, az az április 12-i mozgósítás kérdése lesz. Ez nem egy lefutott mérkőzés, minden választás esetében az a döntő, hogy hányan veszik kellően komolyan azt, hogy el kell menni szavazni, ott kell lenni az urnáknál, és bátorítaniuk kell a szomszédot, ismerőst, családtagot, hogy igenis menjenek el választani. Annyiban más a mostani választás, hogy a Tisza Párt mozgósításra való képessége a korábbi ellenzéki formációkhoz képest erőteljesebb, éppen ezért a Fidesz-KDNP-nek hatványozottan oda kell állnia, hogy mozgósítsa a saját követőit.
– zárta gondolatait Pálfalvi Milán.

Mateusz Morawiecki visszatér Budapestre.

Andrej Babiš is kiáll Magyarország mellett.

Édesanyja csak később vette észre a kóbor lelket.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.