
„Szomorú voltam” – a Horrorra akadva szőke bombázója így gyászolta a házasságát
A hollywoodi pár 2009 és 2018 között volt házas.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA színész a Ridikül műsorában számolt be az arcán lévő sérülésről. Peller Károly elárulta, hogy fájdalmai ellenére is végigjátszotta az előadást.
Peller Károly rendkívül fontos szerepet alakít a Shrek című musicalben, amelynek előadása alatt nemrég súlyos baleset érte. A színész elárulta, hogy fájdalmai ellenére végigjátszotta a darabot, de a sérülés még most is látható arcán.

Ez egy másik musicalhez kapcsolódik, a Shrekhez, ami szintén egy csodálatos szerep és csodálatos ajándék az élettől. Hát, sajnos, ott történt most velem egy baleset. Valami vegyszerrel volt tisztítva a maszk, és négy órán keresztül áztam ebben a vegyszerben, ami kicsit szétmarta az arcomat
– mesélte a Ridikülben a színművész.
Peller Károly elárulta, hogy végig érezte, hogy valami nincsen rendben, de nem állította le az előadást.
A színészt mostanában kerülgeti a balszerencse, ugyanis nem ez az első balesete. Januárban a karja sérült meg olyan súlyosan, hogy a teljes felépülése hónapokig tartott. A 46 éves színész egy rosszul sikerült mozdulat után hirtelen erős fájdalmat érzett a karjában, majd kiderült, hogy elszakadt a bicepszíne. Ekkor közösségi oldalán számolt be a történtekről, ahol elárulta, hogy a műtét nem volt elkerülhető – írta a story.hu.

A hollywoodi pár 2009 és 2018 között volt házas.

Félbeszakította az újságírót egy kérdés miatt.

Végül a családja mentette meg.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.