
Vegyszer marta szét Peller Károly arcát - a sérülés még mindig látható
A színész a Ridikül műsorában számolt be a sérülésről.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolTeljesen átértékelődött a népszerű énekes élete, amióta a kisfia a világra jött. Gájer Bálint számára a korábbi karriercélok helyett ma már az apaság jelenti számára a legnagyobb prioritást.
Gájer Bálint énekes életének legnemesebb és legfontosabb küldetése az apaság, amely teljesen átformálta a mindennapjait.

„Kristóf születése előtt is azon dolgoztam, hogy valami maradandót alkossak, de már látom, hogy mindez eltörpül a szülővé válás mellett. Korábban minden önmagamról szólt, most viszont ő lett a létezésünk középpontja” – kezdte Bálint a hot!-nak.
Ez az új fókusz nemcsak a fontossági sorrendet változtatta meg, hanem egy eddig ismeretlen, aggódó énjét is felszínre hozta.
„Komolyan veszem az apaszerepet! Aggódó típus vagyok, és ezt néha túlzásba viszem. Próbálok résen lenni, hogy megelőzzek bármilyen bajt. Ügyelek az étkezések és az alvás időpontjára, bár néha mi is megcsúszunk.”

A mindennapok során az énekes egyre inkább látja saját magát a kisfiában.
„Hasonlít rám, hiszen ő is mindig kimutatja az érzéseit, és megvan benne az a közvetlenség, amellyel nagyon kedvesen fordul mindenki felé” – mesélte.
Kristóf még csak középsős az óvodában, ám a muzikalitása és a dallamok iránti érdeklődése már most megmutatkozik.
„Abszolút fogékony a zenére, emellett nagyon figyeli a dalszövegeket is. Ha énekelek neki, odafigyel a szavakra, mert szeretné érteni a szöveget, így olyankor mindent el kell magyaráznom” – árulta el Bálint.
Az énekesben az apai felelősség mellett az is megfogalmazódott, hogy milyen szellemi útravalót szán a gyermekének.
Fontos, hogy olyan értékeket adjak át neki, mint a megbízhatóság és a kimondott szó súlya. Szeretném, ha találna egy célt, amiben igazán hisz és amit szívvel-lélekkel csinál. Szülőként az a feladatom, hogy megmutassam neki a világ lehetőségeit, ő pedig szabadon kiválaszthatja a legszimpatikusabbat.

A szülők váltott gondoskodásban nevelik a kisfiukat: Kristóf a hét első felében Bálinttal van, a másodikban pedig az édesanyjával.
„Az anyukájával szerencsére sikerült jó kapcsolatot kialakítanunk. Nem érezzük, hogy a kisfiunk lelkileg sérült volna, hiszen mindkét oldalon folyamatos szeretet veszi körül” – fogalmazott az édesapa.
A zenész tudatos szülőként úgy véli, hogy a kisfiú érdekei mindennél előbbre valók, így a közös otthonukat is felszámolta.
Eladtuk, mert nem szerettük volna, hogy a fiunk a közös házat azzal az időszakkal kösse össze, amikor még együtt voltunk. Törekszünk arra, hogy a lehető legkevesebbet sérüljön a válásunk miatt.
Gájer Bálint párja, Reni és kisfia Kristóf között kifejezetten harmonikus kapcsolat alakult ki, ami hatalmas boldogsággal tölti el Bálintot.
„Amikor a kisfiammal voltam, folyton telefonálni akart Renivel, így szép lassan kialakult köztük egy kötelék. Fantasztikus látni a köztük lévő összhangot és azt, hogy milyen jól megértik egymást.”


A színész a Ridikül műsorában számolt be a sérülésről.

A mulatós énekesnő rokona bulijában járt.

Lerántotta a leplet a reality-sztár.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.