
Bérlet-oroszrulett a BKK-nál: a rossz automaták miatt válik csalóvá a becsületes utas?
Az esetleges pótdíjat már nem a gép fizeti ki helyettük.
A rendőrség hajtóvadászatot indított két 32 éves férfi ellen. A gyanú szerint március 15-én fényes nappal bántalmaztak egy 28 éves fiatalt, akit végül a vasúti megálló parkolójából vittek kórházba a mentők.
Súlyos bűncselekmény történt x-Gyón környékén március 15-én, az áldozatot életveszélyes állapotban szállítottak kórházba. A rendőrség megállapította, hogy a sértettet két férfi bántalmazta egyelőre ismeretlen helyszínen, majd a vasútállomásnál esett össze. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága életveszélyt okozó testi sértés miatt indított eljárást az ügyben.

A nyomozók azonosították a feltételezett elkövetőket, és elfogatóparancsot adtak ki ellenük. A Police.hu közleménye szerint a rendőrség a 32 éves K. Mátét, valamint sógorát, a szintén 32 éves T. Tamást keresi a bűncselekménnyel összefüggésben.
A Pest vármegyei nyomozók kérik, hogy aki látta a két férfit, vagy információval rendelkezik a tartózkodási helyükről, jelentkezzen az alábbi elérhetőségek bármelyikén:
A két férfi készült fotót ITT LEHET megtekinteni.

Az esetleges pótdíjat már nem a gép fizeti ki helyettük.

Elhunyt Dávid Sándor „Lapaj”

Magyarország sorsát meghatározó döntés előtt áll az ország.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.