
Fordulat: holtan találták az orvost, aki 16 éves lánytól kért szexet
Durva dolgokkal vádolták az orvost.
Érdekes jelenetre figyelhettek fel a tömegben a vasárnapi Békemenet résztvevői. Karácsony Gergely főpolgármester testvére, Karácsony László Orbán Viktor-os pólóban és fideszes dzsekiben vonult a békéért.
Meglepő videó készült vasárnap a Békemeneten: Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a tömegben Karácsony Lászlóval, Karácsony Gergely főpolgármester testvérével beszélgetett.

A rövid interjúban Karácsony László elmondta, hogy saját meghatározása szerint konzervatív gondolkodású ember, és valószínűleg már így született. Ezért tartotta fontosnak, hogy részt vegyen a rendezvényen.
Hangsúlyozta:
Azért vagyok itt, mert az elmúlt 16 év eredményeit meg kéne tartani, illetve a háborúból is ki kéne maradni.
A beszélgetésben az is elhangzott: a Békemenet résztvevői azért gyűltek össze, hogy Magyarország kimaradjon a háborúból, és az elmúlt másfél évtized eredményeit Brüsszel és Kijev ne veszélyeztesse.
Karácsony László hét évvel ezelőtt a Hír TV-ben is beszélt arról, mennyire különböző módon látják a politikát az öccsével. Mint fogalmazott: ő nem politikus, és egyetlen pártnak sem tagja, ugyanakkor a világnézete jóval konzervatívabb, mint a főpolgármesteré.
Megtudtuk: a testvérpár politikai különbségei már fiatalkorukban megmutatkoztak. A Karácsony család viszonylag szerény körülmények között élt: a szülők kertészként dolgoztak, ezért ott telepedtek le, ahol munkát kaptak. Négyen vannak testvérek. A család életét tragédia is érte: az édesapjuk 1981-ben autóbalesetben hunyt el. A nehéz időszakban az apa kollégái segítették a családot.

A Karácsony testvérek Debrecenben jártak gimnáziumba. Már akkor is látszott, hogy eltérően gondolkodnak közéletről és politikáról. Karácsony László több Békemeneten is részt vett az évek során, mert fontosnak tartja a hagyományos értékek melletti kiállást.
A politikai különbségek azonban a családi beszélgetésekben is nehézséget okoznak. Karácsony László elmondása szerint bizonyos kérdésekről egyszerűen nem tudnak beszélgetni az öccsével. Egy korábbi történetet is felidézett: 2010-ben a választási portálról értesült arról, hogy Karácsony Gergely felkerült egy pártlistára.
Édesanyámnak kellett szólni, hogy Gergő mégiscsak jelölt lett, és nem csak pletyka
– mondta korábban.
Mindezek ellenére hangsúlyozta: nagyon szereti és kedveli a testvérét, és ezt mindig fontosnak tartja kiemelni. Ugyanakkor azt is elárulta, hogy amikor a főpolgármester politikai nyilatkozatait hallja, gyakran komoly értékválság zajlik le benne.

Durva dolgokkal vádolták az orvost.


"Amikor megtudtam, három napig sem beszélni, sem enni nem tudtam..."
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.