
Mire vár a Liverpool? Egyre aggasztóbb, ami Szoboszlaival történik
Akadoznak a tárgyalások.
A bemutatkozás még várat magára. Pécsi Ármin, a Liverpool magyar kapusa egyre távolabb kerül a szintlépéstől.
Hosszú éveken át csupán távoli ábrándnak tűnt, hogy magyar labdarúgóknak szurkolhatunk a világ legerősebb bajnokságának számító Premier League-ben. Most azonban már Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos mellett Tóth Alexért is szoríthatunk. Emellett van egy negyedik magyar játékos is, aki hónapok óta Angliában készül csapatával, és többször is közel állt a bemutatkozáshoz, ám eddig még nem léphetett pályára a felnőttek között. Természetesen Pécsi Árminról van szó, aki 2025 nyarán a Puskás Akadémiától igazolt a Liverpoolhoz. A mindössze 20 éves kapus jelenleg a Vörösök U21-es csapatában pallérozódik, miközben várja az előléptetést a felnőtt keretbe. A tehetséges hálóőr már két tétmérkőzésen, a Crystal Palace elleni Ligakupa-meccsen és az Aston Villa elleni Premier League-találkozón is a kispadra ülhetett, ám egy új fejlemény miatt egyre távolibbnak tűnik a debütálás.

A Liverpool a napokban visszahívta 22 éves kapusát, Harvey Daviest a Crawley Towntól, ahol kölcsönben szerepelt. Davies – hasonlóan Pécsi Árminhoz – korábban rendszeresen edzett a felnőtt csapattal, ráadásul rövidebb ideig már harmadik számú hálóőrként is számoltak vele: összesen 18 alkalommal került a Premier League-meccskeretbe.
A This is Anfield nem zárja ki, hogy a visszatérő kapus a közeljövőben negyedik számú hálóőrként készülhet Arne Slot csapatával Alisson Becker, Giorgi Mamardashvili és Freddie Woodman mellett, noha általában legfeljebb három kapus dolgozik egyszerre a felnőtt kerettel.
Ez azt jelentené, hogy Pécsi Ármin és a régóta várt bemutatkozása közé újabb akadály kerülne. Ráadásul Harvey Davies elrettentő példa is lehet a liverpooli magyar kapus számára: ő is tinédzserként került a Vörösökhöz, ám több kölcsönszerződés után stagnál a pályafutása.

Akadoznak a tárgyalások.

Kerkez Milos elindítja a Youtube-csatornáját.

Steph Pacca képe biztosan felpörgeti a szerda reggeled.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.