Nyitott fülke, filléres jegyek – 111 éve járják a buszok Budapestet – Galéria

Ma már szinte elképzelhetetlen a főváros utcaképe a hosszú, kék színű buszok nélkül, amik a tömegközlekedés szerves részei. Azonban ez nem volt mindig így. A buszközlekedés 111 éve indult el Budapesten.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2026.03.01. 13:30
buszközlekedés évforduló Budapest

A mai tömegközlekedési eszközök mellett szinte el sem lehet képzelni, hogy milyen lenne az élet buszok nélkül. 1915 előtt azonban még nem volt menetrend szerinti buszközlekedés a fővárosban, és az első próbálkozás sem tartott sokáig. 

111 éve indult el a menetrend szerinti buszközlekedés Budapesten.
111 éve indult el a menetrend szerinti buszközlekedés Budapesten – Fotó: Fortepan/Somlai Tibor

111 éve indult a menetrend szerinti buszközlekedés 

Kötöttpályás közlekedés, vagyis villamosok már voltak Budapesten 1915 előtt is, azonban nem az egész városban, igény pedig már mutatkozott a tömegközlekedésre. Március 1-től ezért buszokat vetettek be. A buszokat eleinte a villamosok pótlására, a vonalak túlterheltségének enyhítésére szánták, majd elkezdték olyan helyeken is használni, ahol nem voltak lerakva sínek. Ezzel a városvezetés is jól járt, mivel újabb síneket lerakni nem volt olcsó. 

A buszozás akkor sem volt luxus, ezt jól mutatja az is, hogy a jegy nem volt drágább, mint a villamosokra. Az volt a cél, hogy aki használja a villamosokat, az használja a buszokat is. 

1915-ös elindulása után nem sokkal, 1917-ben le is kellett állítani, ugyanis az első világháború idején nem tudták tovább üzemeltetni. Csak jóval később, 1932-ben indult újra a buszközlekedés. 

A kezdeti buszközlekedésről készült galériánkat a képre kattintva nézheted meg: 

 









Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Metropol Google News oldalán is!

Top hírek





Hírlevél-feliratkozás

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.