
Nincs tovább: 18 év után válik a hollywoodi álompár
Romantikus film forgatásán ismerkedtek meg.

Romantikus film forgatásán ismerkedtek meg.

Vannak szülők, akik ódzkodnak attól, hogy a gyerekeikkel együtt tanuljanak, Csuti azonban szinte lubickol ebben a feladatban. Csuti fia lassan kijárja az első osztályt, de már most tud olyan dolgokat, amiket csak a második osztályban tanítanak!

Az álomszép medencés ingatlan után a kocsiját is megmutatta a csinos modell.

Van az úgy, hogy az alma nem esik messze a fától.

Az üzletasszony fiatalon lett édesanya.

Források szerint Meghan Markle a kenyérkereső a családban.

A pop királya hatalmas hagyatékot hagyott maga után,

A színésznő új filmje miatt lépett a vörös szőnyegre.

Az énekesnő egy étteremben vonta magára a figyelmet.

A csipke nemcsak szexi, de át is látszik.

Újra fájdalommal küzd a sztáranyuka.

A magyar szupermodell babát vár.

Erre végképp nem számított!

Ezen a héten már a döntőre készülnek a versenyzők, és persze napról napra nagyobb a nyomás rajtuk, de Valkusz Máté úgy érzi, akár még a végső győzelmet is könnyedén behúzhatja. Az Exatlon sztárja most az egykori Bajnokokkal latolgatta az esélyeket.

Brett Goldstein is dícsérte a színész-énekesnőt.

Ismerős érzés, amikor évekig, tán évtizedekig dédelgetsz egy álmot, ami aztán végre valóra válik? Peller Mariann pontosan ezt élte meg a napokban, ugyanis ellátogatott arra a helyre, ahová kislányként vágyott.
29
1974
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.