
Jobb a békesség: óvatosan kezelje szeretteit a Halak
Ne akarja egy csapásra megváltoztatni a rokonait, haladjon apró lépésekben – ez már a párjánál is bevált!
Ne akarja egy csapásra megváltoztatni a rokonait, haladjon apró lépésekben – ez már a párjánál is bevált!
Amikor új abroncsot szeretnénk vásárolni, először fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy milyen vezetési szokásaink, és milyen autónk van. Emellett persze azt is el kell döntenünk, hogy mennyit szánunk az adott abroncsra. (X)
Egyszerre szeretne mindenütt helytállni, de ez eddig még kevés embernek sikerült. A kifulladásig végzett munka vagy a család, vagy az egészség rovására megy.
Most nem szabad elhalasztani ezt a fantasztikus lehetőséget, a siker szinte készpénznek vehető.
Kiváló új üzleti és baráti kapcsolatokat alakíthat ki a Mérleg a héten, ezt a kellemes társalgási stílusának és a különleges bájnak köszönheti, ami körülveszi.
Néha még magunk sem fogadjuk el, hogy igenis, tartunk néhány dologtól. Ideje belátni, hogy mindenkinek vannak félelmei. Te szembe mersz nézni a mumusoddal?
Tárd ki a szíved és vedd észere, ez már korántsem haveri viszony. A Bika szerelmi életéhez most a bolygók állása is nagy segítséggel lesz.
Nem csoda, hogy jobban érzed magad, ha látod, mi történik körülötted. A sötétség az agyra is hat, méghozzá nem is akárhogy!
Drámai a helyzet a Mérleg körül, gyorsan ki kellene szakadnia a megszokott életből.
Gyors, egyszerű, mégis laktató meleg étel – méghozzá magyarosan – a nagy családnak, és még duplázható is, ha váratlanul megugrik a létszám.
Az érzelmi bántalmazás ténye nem minden esetben teljesen nyilvánvaló. Van, hogy az ember az együtt töltött évek után észre sem veszi ezt a viselkedést. Ideje kinyitni a szemed!
Ma mindenki a Szűz csillagjegyre gerjed, ezt érdemes lesz kihasználni, de azért csak óvatosan az ismerkedéssel.
Se tojás, sem tejtermék, se glutén, mégis finom, változatos és még cukormentes is! - Ha erre vágysz, irány a Hearty Vegan Cakes a Páva utcában!
Most mindenféle boldogság terítékre körül, boldog kapcsolata lehet, de az nem mindegy, hogy kivel...
Íme, egy hidegen tálalható egészséges, nyers zöldséges, kalóriaszegény csipegetős vacsora nyárestékre vagy könnyű napközbeni falatokként.
Szerelmi életének jót tesz szokatlan nagylelkűsége. Párja örül, amiért elnéző és kedves vele, holott már kezdett az idegeire menni, hogy önnek semmi sem jó.
293
391
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.