
11 éves kocsikázó fiút kapcsoltak le a rendőrök, de nem ez volt az egyetlen meglepetés
Az ügyben a nagymama és a kocsitulajdonos is érintett.

Az ügyben a nagymama és a kocsitulajdonos is érintett.

A mindössze 18 éves Martint vasárnap hajnalban késelték meg, miközben barátaival hazafelé tartottak.

Hatalmas lángokkal égett egy kamion az M3-as autópályán.

A Magyar Parlamenti Imacsoport tagjai 24 órás imaláncban imádkoznak 2023. február 24-én a békéért.

Egyelőre nem tudni, hogy mi vezette a nagymamát.

Novák Katalin köztársasági elnök videóüzenetben emlékezett meg az Ukrajnában egy éve zajló háborúról.

Csodával határos módon senki sem sérült meg a balesetben.

A hazai ügyvédek is felkarolták Sümegi Gyuláné ügyét, és saját gyűjtést indítottak, hogy támogathassák a beteg, fedél nélkülivé vált családanyát.

A Kongresszus elszámoltatná a Joe Biden vezette kormányt.

Az ukrajnai háborút „minden józan számítás szerint” nem lehet megnyerni, ezért is van szükség mihamarabbi tűzszünetre – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának péntek reggel adott interjúban. Elmondta azt is, hogy Magyarországon kell lennie a legszigorúbb gyermekvédelmi törvénynek.

Mostantól még több helyen érhetők el a MOL Bubi kerékpárjai.

Az utóbbi időben jó hírek érkeztek az üzemanyagok áráról.

Mutatjuk a következő napok időjárását.

A rendőrök még mindig keresik a férfit.

A férfi előbb ájulásig fojtogatta ismerősét, majd a Dunába lökte.

A pár hónapokon át éheztette, folyamatosan bántalmazta saját két és fél éves gyermekét.
2253
3814
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.