RETRO RÁDIÓ

A magyar Forrest Gump oda-vissza lefutja a Budapest–Róma távolságot





Piringer László sorra dönti meg a legelképesztőbb futási rekordokat, melyekkel mindig valamilyen jó célt szolgál.



Megosztás
Szerző: H.Á.
Létrehozva: 2023.05.12.
guiness rekord futás futó

2005-ben azzal a céllal repült Amerikába Piringer László, hogy basszusgitárosként ismeri majd meg a világ. Kezdetben a rockzenészekhez méltó életet is élt, azaz cigizett, ivott és sokat bulizott. A sport akkor még egyáltalán nem volt jelen az életében. Azóta ez finoman szólva megváltozott, annyira, hogy ő lett a magyar Forrest Gump.

fut, futás, rekord, Guinness World Record,
Piringer László ezúttal a Budapest–Madrid távolságot futja le Fotó: Piringer László

Először a menyasszonya noszogatta, hogy menjen vele futni, kezdetben eredménytelenül. Hamarosan már nemcsak eljárt futni, de elkezdte élvezni annak előnyeit és pozitív hatásait. Egy idő után már félmaratonokra, maratonokra vállalkozott.

Én naiv optimista vagyok, kitaláltam, hogy akkor átszelem Amerikát Los Angelestől - New Yorkig

– mesélte korábban Piringer László a Borsnak.

Ezt az elhatározását követően 78 nap alatt keresztülszelte Amerikát, 24 órán át futott a Margitszigeten megállás nélkül, egy teljes maratont futott a magyar Parlament épülete körül, 104 kört a Hősök tere körül, egy teljes maratont egy tengerjáró hajón, méghozzá az óceán közepén. 

Most pedig ismét nagy fába vágta a fejszéjét: ezúttal egy Guinness World Record futópad kihívást célzott meg, mely során 120 félmaratont fog lefutni, egymást követő 120 nap alatt. Így összesen közel 2530 kilométert tesz majd meg, ami annak megfelelő, mintha Budapestről Madridig futna vagy elfutna Rómáig és vissza.

Piringer László a kihívás közben Fotó: Facebook

A különös kihívást május 8-án kezdte el, és ha minden jól alakul, szeptember 9-én fejezi be, annak utolsó napján. Korábban minden egyes alkalommal valamilyen számára fontos ügy mellett állt ki. Ezúttal ismét pénzt fog gyűjteni, méghozzá az éhező kisgyermekek számára.

A Guinness World Record csapata nagyon szigorú szabályokat adott nekem ehhez a kihíváshoz! Nem csak a futótehetség és a kemény munka számít, ha 120 nap után szeretném sikeresen befejezni a futásomat

– hangsúlyozta a sportoló.





 





Ezeket olvastad már?
Orbán Viktor: Nem érdemelnek még egy esélyt a brüsszeli vezetők

Orbán Viktor: Nem érdemelnek még egy esélyt a brüsszeli vezetők

Programokkal és lezárásokkal teli hétvége áll előttünk: íme a részletek!

Programokkal és lezárásokkal teli hétvége áll előttünk: íme a részletek!

Brutális erővel csap le ránk a tél

Brutális erővel csap le ránk a tél

 Sára Botond Pikó Andrásnak: visszafizetjük a parkolási Pikó-sarcot, nem kommunikálni kell, hanem cselekedni!

Sára Botond Pikó Andrásnak: visszafizetjük a parkolási Pikó-sarcot, nem kommunikálni kell, hanem cselekedni!

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás