
Kiderült! Ennyi időt töltött a fogdán Oláh Gergő
Az énekes jogsiját bevonták, majd újra a volán mögé ült.

Az énekes jogsiját bevonták, majd újra a volán mögé ült.

Több mint 2,5 millió dollárért (976 millió forintért) kelt el a Steven Spielberg E.T. – A földönkívüli című 1982-es sci-fijéhez készült E.T.-modell egy kaliforniai árverésen.

A királyi családban már hagyománynak számít a karácsonyi, képeslapszerű családi fotó elkészítése – a mostani mosolyok azonban több mindenről is árulkodnak.

Egy kaszinóba vezetett Majka útja a műsor döntője után.

Szente Grétit még nem láthattunk ilyen szexi szettekben.

Hosszú szünet után tért vissza Tóth Andi.

A Bors információi szerint a feleség adta be a válópert, vagyis Kinga lesz a felperes az ügyben.

Irigykedhetnek sokan Marcellinára.

A bíróság ítéletet hozott.

Szuperák Barbit a mellkasán érte a találat.

Alig néhány napja jelentette be a várandósságát.

Bár meg kell válnia a díjtól, mégsem szomorkodik.

Vitray Tamás és Kállay Bori három évvel ezelőtt vált el.

Viki az Instagram-sztorijában üzent az embereknek.

Májusban hozta világra a gyermekét.

Jelenlegi állapotáról egyelőre nem érkezett hír.
1011
1739
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.