
Ő a legdögösebb 60 feletti nő: Elizabeth Hurley mindenkit elkápráztatott
Elizabeth Hurley mélyen kivágott ruhában jelent meg egy eseményen.
Az énekes kénytelen volt változtatni az életén, de nem bánta meg.
Bódi Guszti amellett, hogy a mulatós zene császára, még sokáig az életé is volt, hedonista életmódjával azonban kénytelen volt felhagyni évekkel ezelőtti infarktusa miatt. Emiatt az egész élete megváltozott, mint kiderült egyik közönségkedvenc dalát is ebben a kritikus 24 órában írta.
Soha nem fogja elfelejteni azt az időszakot Bódi Guszti, amikor szívinfarktusa miatt az élete egy hajszálon függött. Az előadónak igazi mérföldkő volt az életében, hogy akkor megjárta a poklok poklát.
Azt mondták, hogy az előttem álló 24 órában meglátják, hogy mi lesz velem. Nem lehetett tudni. Feküdtem az intenzív osztályon Margó pedig a fülembe súgta, hogy „Nem engedlek el!”. El se mozdult mellőlem, így született meg a Hosszú, rögös út című dal, amit ott írtam meg és aminek első sora a történteket idézi fel: „Hosszú rögös ez az út, melyről nincsen visszaút. Fogd a kezemet és ölelj meg én soha el nem engedem!
– mondta a Sláger TV, Drága családom című műsorában Bódi Guszti, aki életmódot váltott infarktusát követően.
Persze, mi is szeretjük a pörköltet, a szénhidrátot, de kell a karbantartás a testnek. Azért, hogy fitt, egészséges maradjon. Minden reggel súlyzózom és a futópadot is használom. Igyekszem odafigyelni az egészségemre, hogy minél tovább élhessek és együtt lehessek a családommal
– tette hozzá az énekes.
Elizabeth Hurley mélyen kivágott ruhában jelent meg egy eseményen.
A konditeremben is dúl köztük a szerelem.
Már nem az a cuki kisfiú, aki egykor volt.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.