
Meghalt Tim Curry, a Rocky Horror legendás sztárja
Egy egész generáció számára felejthetetlen marad.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolJack Sonni 68 évet élt.
68 éves korában meghalt Jack Sonni, a brit Dire Straits rockegyüttes egykori gitárosa. A szomorú hírt zenekiadó cégük is megerősítette.
A zenész 1978-ban találkozott a Dire Straits alapító tagjaival, amikor egy manhattani gitárüzletben dolgozott. Így került be a zenekarba, amelynek Brothers in Arms című albuma lett az egyik legnagyobb siker a zenetörténetben. 1985-ös megjelenését követően 14 héten keresztül állt az első helyen az Egyesült Királyságban, és kilenc héten át vezette a Billboard Top 200-as listáját. Az együttes hivatalos weblapja szerint az albumból több mint 30 millió példányt adtak el világszerte, és ez volt az első olyan album, amely több mint egymillió példányban kelt el CD-formátumban.

Egy egész generáció számára felejthetetlen marad.

A színésznő megmutatta, milyen formában van.

Erre nehezen mond nemet.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.