
Zakatol a boldogság: világrekorder a budai hegyek között
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolÉles füttyszó, egyenruhába bújt kisvasutasok és a békebeli tavasz illata. Ez a Széchenyi-hegyi Gyermekvasút, ami nemcsak a fővárosiak kedvenc hétvégi programja, hanem egy igazi globális szenzáció is. Miközben a legtöbben csak egy nosztalgikus vonatozást látnak benne, a sínek között olyan titkok és rekordok bújnak meg, amikről még a törzsvendégek is keveset tudnak.
Sokan csak „Úttörővasútként” emlegetik, de a Gyermekvasút már régen kinőtte a múltját. Tudtad például, hogy 2015-ben bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe is? Ez ugyanis a világ leghosszabb olyan vasútvonala a maga 11,7 kilométerével, ahol a forgalmi és kereskedelmi szolgálatot is kizárólag gyermekek látják el! De van még egyéb érdekesség is!

Fotó: FŐMTERV/Domonkos Endre/Fortepan
A vasút építése szinte pontosan 78 évvel ezelőtt, 1948. április 11-én kezdődött el. Az első, három kilométeres szakaszt mindössze néhány hónap alatt építették meg, a teljes vonalat pedig 1950-ben adták át a forgalomnak. A legizgalmasabb szakasz egyértelműen a Hárs-hegyi alagút, ahol a szerelvények egy közel 200 méter hosszú sötét járaton dübörögnek át. Nem véletlenül ez az egyik legkedveltebb része az utazásnak – legyen szó gyerekről vagy felnőttről.
További jó hír, hogy a Gyermekvasút jelenleg is aktívan közlekedik! A tavaszi szezonban munkanapokon általában óránként, hétvégente és ünnepnapokon pedig ennél sűrűbben, 40-50 percenként indulnak a járatok Széchenyi-hegy és Hűvösvölgy között. Sőt, legközelebb éppen április 25-én és 26-án különleges nosztalgia motorkocsik is sínre futnak, hogy még extrább legyen az utazás élménye.
Ezért utazz egyszer a Gyermekvasúttal – ha még nem tetted volna
- Gyerekek a parancsnokok: A 10–14 éves kisvasutasok komoly vizsga után, tűpontos fegyelemmel irányítják a vonatokat – látni őket munka közben önmagában is élmény.
- Retró életérzés: A fapados kocsik és a dízelmozdonyok hangja visszarepít az időben.
- Természet közelsége: A Normafa, a János-hegy és a Vadaspark mind csak egy megállóra van.
Egészen friss információ a Széchenyi-hegyi Gyermekvasúttal kapcsolatban, hogy:
idén nyártól egy vadonatúj, nyitott panorámakocsival is kiegészül a flotta.
A történelmi tehervagonból átalakított járgány egészen új utazási élményt kínál amellett, hogy a Budai-hegység panorámájának fotózására is csábítja még azokat is, akik esetleg korábban már utaztak a Gyermekvasúttal.
Zakatolj vissza velünk a múltba a Gyermekvasútról összeállított galériánk segítségével, amihez a Fortepan képeiből válogattunk!
Már 78 éve zakatol a Gyermekvasút
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre
