
Megváltoztatták a történelmet a földönkívüliek – egy 90-es évekbeli sorozat bizarr teóriákkal állt elő
Az ufók témáját rengeteg mű dolgozta fel, de egy kitűnik a sok közül.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolKomoly ügy lett a dologból.
Ha az ember beteg, akkor érthető, hogy nem tud dolgozni, de sajnos vannak olyan helyzetek, amikor ez komoly kellemetlenséget okoz a munkavállalónak és a munkáltatónak is. Egy ausztrál nő, Jodie Daunis elég kellemetlen helyzetbe keveredett, ugyanis 1 év alatt 114 nap betegszabit vett ki, utána pedig kirúgták.

A nő ügyfélszolgálatosként dolgozott, majd 2024 áprilisában komoly egészségügyi problémái lettek, ugyanis trombózistól szenvedett és vérrögök voltak a testében, emiatt nagy fájdalmai voltak és gyulladásokkal küzdött, így nem tudott dolgozni. Kórházba került, majd amikor visszament a munkahelyére, mindössze két műszakot bírt, és megint betegszabadságra ment – közölte a főnökeivel, hogy az orvosai szerint 3 hónapig otthon kellene maradnia.
Ezek után volt még egy vizsgálaton, aminek az lett az eredménye, hogy műtét után visszatérhet a munkához, de a munkahelyén ezt máshogy látták, mivel szerintük a beavatkozást követően is lennének olyan munkafeladatok, amiket nem tudna elvégezni a nő, így megváltak tőle.
Komoly ügy lett a dologból, de végül az lett a döntés, hogy a munkáltatónak igaza volt, Jodie Daunis valóban nem tudta volna 100 százalékosan elvégezni a munkáját még a műtét után sem – írja a Unilad.

Az ufók témáját rengeteg mű dolgozta fel, de egy kitűnik a sok közül.

Életre szóló barátságok köttettek.

Csupán egy kattintás az örök boldogság ára?
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.