
Csak barátaival osztozkodott az italokon a fiatal – másnap már az intenzív osztályon feküdt
Fertőzés lett egy átmulatott éjszakából.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolEgy százalék esélye volt a túlélésre. A fiatal fiú azonban nem csupán túlélte a súlyos autóbalesetet, de nemrég köszönetet mondhatott azoknak, akik azon a bizonyos napon a segítségére siettek.
A 19 éves Adin Smith 2025 októberében szenvedett súlyos autóbalesetet, amelynek következtében mindkét lábát amputálni kellett és kis híján életét vesztette. A fiatal fiú most megható találkozáson vett részt azokkal az elsősegélynyújtókkal, akik a balesete után a segítségére siettek.

2025. október 31-én a 19 éves Adin elvesztette az irányítást az autója felett, és egy oszlopnak ütközött, mialatt a munkából tartott hazafelé St. Louisból.
Emlékszem, hogy kórházban voltam, arra azonban nem igazán, mikor ébredtem fel. Arra is emlékszem, hogy a barátaim és a családom meglátogatott, és hogy komoly fájdalmaim voltak
– mondta el Adin.
A 19 éves fiút a Pattonville Tűzvédelmi Körzet mentősei, köztük Geoff Vogel és Jordan Houston mentették meg a balesetet követően, akik elmesélték, hogy Adin szörnyű sérüléseket szenvedett a szerencsétlenség során.
Úgy nézett ki, mintha két autó lett volna, de amikor közelebb mentünk, kiderült, hogy egy kocsi szakadt ketté
– nyilatkozta Vogel, felidézve a baleset helyszínét.
Ő és Houston azt is elmondták a helyi médiának, hogy Adin sérülései esetén a túlélési esély általában mindössze 1 százalék. A fiú jobb lábában a sípcsont kettétört és kiállt a bőrön keresztül, míg a bal lábában a sípcsont összetört, és nem volt véráramlás, valamint mindkét lábában eltört a combcsont.
Azt mondták nekünk, hogy Adinnak agyvérzése, tüdőösszeomlása, léprepedése, törött bal orsócsontja van, amelyet műtéttel kellett rögzíteni, valamint törött bordái, medencéje és csípője, amelyek beavatkozást igényelnek
– mondta el a család.
A baleset után Adin 47 napot töltött kórházban: ez idő alatt mindkét lábát amputálták, és kilenc műtéten kellett átesnie.
Kész csoda, hogy teljesen felépült. Ahhoz képest, hogy aznap hogyan nézett ki, és ahhoz képest, hogy most hogyan fest, ez mindenképp figyelemreméltó
– nyilatkozta Geoff Vogel.
Hónapokkal az októberi balesete után Adin egy találkozáson vehetett részt a megmentőivel:
Az ember ritkán találkozhat az őrangyalaival, én viszont most találkozhattam velük
– jelentette ki Adin.
A fiatal fiú azt is elmondta, eltökélt szándéka, hogy jövő év végére már önállóan fog járni, miután nemrég mindkét lábára protézist szereltek fel.
Mostanában csak az jár a fejemben, hogy előre, előre, előre. Vissza akarok térni a világba, és újra járni akarok
– idézte Adin szavait a People Magazin.

Fertőzés lett egy átmulatott éjszakából.

Daniel egy ösvényen túrázott, amikor két medvével találkozott.

Végre itt a nyár, de egy újabb hidegfront leselkedik ránk.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.