
Kőkemény, amit harmadik párbajáról mondott az Exatlon Bajnoka
Halász Jázmin szerint kizárt, hogy véget érjen az Exatlonja.
Kitálalt az érsek. Vilmos herceg és Katalin így viselkedett az esküvőn.
Tizenöt évvel a világ egyik legnézettebb esküvője után új, bensőséges részletek kerültek napvilágra Vilmos herceg és Katalin hercegné kapcsolatáról. Méghozzá attól az embertől, aki összeadta őket.

A walesi hercegi pár 2011. április 29-én mondta ki a boldogító igent a Westminster-apátságban, mintegy 1900 vendég előtt, miközben világszerte közel kétmilliárd ember követte az eseményeket. A ceremóniát Lord Williams of Oystermouth, az akkori canterburyi érsek vezette, aki most visszaemlékezett a nagy nap előtti pillanatokra.
Az érsek elárulta, már az esküvő előtt beszélgetett a párral és mély benyomást tett rá, amit tapasztalt.
Természetesek és nyugodtak voltak egymás mellett. Látszott, hogy mindent alaposan átgondoltak és igazán otthon érzik magukat egymás társaságában
– mondta.
A beszélgetés során szóba kerültek az esküvő hatalmas nyilvánosságával járó terhek is, hiszen a ceremóniát és a házasságukat is emberek milliárdjai figyelték. Az érsek szerint azonban Vilmos és Katalin ezt meglepően magabiztosan kezelték, hiszen már akkor is hozzászoktak a reflektorfényhez.
Lord Williams azt is kiemelte, hogy a pár nyitottan beszélt a házasság keresztény jelentőségéről. Ez különösen érdekes annak fényében, hogy Vilmos herceg az utóbbi időben „csendes hitéről” beszélt, miközben sokan kritizálták, amiért nem jár rendszeresen templomba. Egy közeli forrás azonban hangsúlyozta: a herceg elkötelezett az anglikán egyház iránt, és fontos számára a kapcsolat az egyház vezetésével.
Az érsek a ceremónia hangulatát is felidézte, amely szerinte a hatalmas médiafigyelem ellenére „meglepően emberi és intim” volt. Úgy véli, a néhai II. Erzsébet királynő „nagyon-nagyon boldog lett volna” az esemény láttán, derül ki a Mirror cikkéből.

Halász Jázmin szerint kizárt, hogy véget érjen az Exatlonja.

Egy jakuzzi szélén élvezte a tavaszi napsütés.

Baby Gabi 2013-ban mondta ki párjának a boldogító igent.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.