
Minden hiába? Ebbe kapaszkodhat a Liverpool a PSG ellen
Gyakorlatilag minden a párizsiak mellett szól.
A válogatott kézilabdázó tudja, hogy máskor okosabban kell beszélnie. Imre Bence a Fradi helyett a Veszprémhez tért haza, ez sokaknak nem tetszett.
Néhány hónapja berágtak a ferencvárosi drukkerek Imre Bence válogatott kézilabdázóra. Tavaly decemberben derült ki, hogy a szélső hazatér Németországból, s a hazai élcsapatban, a Veszprémben folytatja a pályafutását. A szurkolók ekkor szembesítették a fiatal sportolót két évvel korábbi nyilatkozatával.

Imre Bence 2024-ben a Fradi egyik legjobbjaként mondott igent a Kiel ajánlatára, akkor távozóban azt mondta, idehaza csakis a Ferencváros létezik számára, mint lehetséges klub. Most mégis a Veszprémhez írt alá. A magyar olimpiai csapat interjújában a két évvel ezelőtti esetre is kitért a 23 éves kézilabdázó. Mint mondja, hibát követett el, de próbál tanulni ebből.
Ez egy nagyon rosszul megfogalmazott mondat volt, már nem tudom semmissé tenni. Rosszul öregedő interjú, megértem, hogy ez valakit bánt. Idősebb csapattársaim mondták is, hogy ezt okosabban kell csinálnom, mert a közösségi média világában minden mondat vissza tud ütni
– ismerte el a kézis, aki az eset óta tudatosan is követi saját interjúit, s elemzi, mit és hogyan mondott.
Imre Bence persze nem tagadja, ezer szállal kötődik a Fradihoz, ahol édesanyja, Kökény Beatrix a női kézilabdázók vezéregyénisége volt a pályán és klubvezetőként is.
„Nem kell bizonyítanom, hogy ne lennék fradista. Ott nőttem fel, ott élünk, amikor csak tudok, járok a focisták és a vízilabdázók meccseire is."
A szélső már előre készül arra, hogy a következő szezonban a Veszprém összecsap a Ferencvárossal.
Kíváncsi vagyok, milyen lesz, de nyilván profi sportolóként csakis a játékra koncentrálunk majd. A ferencvárosi barátaim már mondták is, hogy csak júniusig mehetek be a Fradi öltözőjébe, utána nem
– mosolygott a válogatott játékos.

Gyakorlatilag minden a párizsiak mellett szól.

Constanza Solar magára vonzotta a nézők tekintetét.

A mélypont után jöhet a feltámadás.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.