Robbie Keane előre megmondta, elmaradt az ünnep a Fradinál
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA Fradi edzője szerint veszélyes lehet a visszavágó Portugáliában. A Braga-FTC meccsen a negyeddöntő a tét az Európa-ligában.
Csütörtök helyett már szerdán pályára lép a Fradi az Európa-liga nyolcaddöntőjében. Portugáliában a Braga-FTC meccsen az a tét, melyik együttes jut a legjobb nyolc közé. A magyar bajnok idehaza 2-0-ra nyert, de Robbie Keane vezetőedző szerint veszélyes 90 perc vár még rájuk.

A Ferencváros hétvégi bajnokija elmaradt, de az ír szakember már a 2-0-s siker után elmondta, senki nem örülhet előre a továbbjutásnak.
A játékosok teljes mértékben megértették, amit akkor én is hangsúlyoztam: még csak a munka felét végezték el. Nem is ünnepelték túl a győzelmet, a futballban nem is szabad előre, mert visszaüthet. Egyetlen kapott gól megváltoztathat mindent, veszélyes állás a 2-0. Kiváló csapat a riválisunk, nyilván szeretné ledolgozni a hátrányát.
- idézi a Magyar Nemzet a Fradi edzőjét, aki szerint nagyon jó az ellenfél.
"Tisztában vagyok vele, hogy egy teljesen más mérkőzésre számíthatunk itt. Az első találkozón is megmutatkozott, hogy erős, kitartó az ellenfél, tele kiváló képességű játékosokkal"
Braga-FTC: Dibusz Dénes el sem utazott
A Ferencváros csapatkapitánya, Dibusz Dénes továbbra sem lehet ott az Európa-liga keretben, így ő el sem utazott Portugáliába a gárdával.
Top hírek
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre